Kategória: Megcsalás és szakítás

A bűvös harmadik személy vajon a te kapcsolatodat is kísérti? Tudj nemet mondani!

Egy olyan történetet fogok elmesélni, mely elég tanulságos lesz minden olvasó számára!
Hogyan is lehet észrevenni hogy valami nem stimmel egy kapcsolatban? És belépett a titokzatos harmadik személy, aki egy pillanat alatt feldúlta érzelmeidet?
Mi is a megoldás????


Az én történetem körülbelül egy éve kezdődött.
Megismerkedtem egy fiúval, aki nagyon szimpatikus volt, de sajnos mégsem úgy sült el a dolog ahogy szerettem volna, mert a barátjával jöttem össze!

A fiúval rövid időn vége lett mindennek, de a másik fiúval tartottam a kapcsolatot, szinte minden nap beszéltem vele, hol msn en hol személyesen! És elindul valami de ezt nem lehetett szerelemnek nevezni! Egyfajta kötődés volt! Aztán egy szép nyári napon a barátnőmmel elmentünk a strandra és akkor láttam meg életem párját! Aki oda is jött hozzám leszólított és azóta együtt vagyunk ez kb 8 hónapja tart!
De azzal a másik fiúval akivel nap mint nap beszélgettem még mindíg ott volt az az érzés ami nem múlt el! Szó szerint ragaszkodtam hozzá, jól esett minden egyes perc amit vele töltöttem, de emellett nagyon szerettem a barátom(szeretem)! Tudtam hogy van egy biztos pont az életemben a barátom, aki nagyon szeret, de a másik fiú iránti
érzéseim folyamatosan nőttek!

Ekkor úgy döntöttem ennek végetvetek, és mindent elmondok annak a fiúnak hogy mit is érzek iránta,
fel is léptem hozzám msnre,de egy hirtelen felindulásból elkezdtem vele bunkózni, és összevesztünk nagyon csúnyán, úgy gondoltam az lesz a legjobb megoldás, ha többet nem beszélünk.

Ez be is jött! Azóta minden megváltozott, az életem úgy érzem a helyes úton halad, a barátommal mai napig imádjuk egymást, és az az érzés a másik fiú után hamar kimúlt!

A történet következtetése:
Tudni kell erősnek lenni, és határozott döntéseket hozni, bármennyire is nehéz!
Ha nem léptem volna fel az érzéseim ellen akkor lehet hogy ma nem lennék ilyen oldog mint most!
(A cikket beküldte: dettyy 17)



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


Miért lett vége? Hogyan szerezzem vissza őt?
Azért mert elhagyott a párod, még vissza szerezni is tudod őt. Nem jelenti azt, hogy ha vége van a kapcsolatodnak, már egyből magadba fordulsz és sírsz. Oké sírj, hiányold. De azt se sokáig, mert amennyi időd elmegy azzal, hogy hónapokig kivagy, azalatt az idő... »

Szösszenet
Csak peregnek a könnyeim. Úgy írsz, ahogy én azt olvasni szeretném, és szeretem is! Vagy csak, mert szeretlek? De jó volna, ha mint egy plüss mackót, magamhoz húzhatnálak, belezokoghatnék a "gyári" ruhájába, max. egy kicsit összecsomósodna, és mehetnénk tovább! Ez... »


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a szerelemmel.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.szerelemmel.hu/rss



Minden jog fenntartva © 2012, www.szerelemmel.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) szerelemmel.hu