Ahogy a legtöbb weboldal az interneten, ez a webhely is cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. További információ






Kategória: Szerelem

Az Egyetlen Igazi

Természetesen mindenkit érdekel, hogy létezik e az a bizonyos nagy Ő. Valószínűleg a feltételezés, a szállóige nem véletlenül örvend ekkora népszerűségnek, hiszen nap, mint nap használjuk ... de miért? Igaz?

Boldogok bárkivel lehetünk, ha meg van a partnerben és bennünk is a megfelelő kompromisszumkészség. Elég, ha az álmodott és vágyott tulajdonságoknak egy kisebb hányadával rendelkezik és boldogok lehetünk bárkivel, sőt, akárkivel.
De az Egyetlen ténye ... ???
Volt egy nagyon híres, zseniális XX. századi költőnk, aki remekül értett az érzelmekhez, Ő József Attila. Ugyan voltak pszichés zavarai, de napjainkban kinek nincsenek? Csupán nem mindenkit diagnosztizálnak...

Tehát József Attila 1933-ban megírta Óda című versét, amit a hozzáértők a mai napig a magyar irodalom egyik gyöngyszemének tartanak.

1

Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyû szellõje, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatûnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.

Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom elõrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlõidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.

2

Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövõ, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tõlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verõdve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!

3

Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
õrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihûlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.

4

Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?

S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!...

Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szõve, bontva bogját -
hogy nedûid sejtje gyûjtse sok raját
s lombos tüdõd szép cserjéi saját
dicsõségüket susogják!

Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!

Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élõ állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong -
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.

5

Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.

De addig mind kiált -
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcsõ, erõs sír, eleven ágy,
fogadj magadba!...

(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)

6

(Mellékdal)

(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihûl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendõ, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)

A jelentéktelen idő és az érzelmek kapcsolata. Azt gondolom, hogy ez a vers arról az egyetlenről szól, kihez karmikus, túlvilági kapcsolat fűz ... akivel talán sosem leszünk együtt; egyszer látjuk; örök barátunk ... de valahol belül tudjuk, érezzük, hogy Ő volt az. Az, akinek rendeltettünk már életeken át; akinek puszta léte boldogsággal tölt el.
Mindneki megtalálja ... de vajon megtartja?

A pontos információk tekintetében, amikor a verset írta József Attila akkor Szántó Judittal élt élettársi kapcsolatban, de a művet Márta ihlette, akivel a Balatonon ismerkedett meg. Csak a mellékdalt írta Juditnak.

Azt hiszem a vers önmagáért beszél...
(A cikket beküldte: pixyes)



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


Titkos szerelem
Kiskorom óta ismerem őt, különös megmagyarázhatatlan szál köt össze minket. Tudom, hosszú és nehéz út fog elvezetni odáig, hogy minden rendben legyen körülöttünk, de hiszem, hogy sikerülni fog, mert akarom! »

A társkeresés fortélyai, csapdái II.
Értelemszerűen női szemszögből írok, de néhány ötletem férfiak is sikerrel alkalmazhatják. Az ismerkedés eleinte jó játéknak tűnt, hellyel-közzel még szórakoztattak is az esélytelenek. Egy darabig tudtam derülni azon, hogy mennyire vakok. Hogy nem veszik észre... »



Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a szerelemmel.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.szerelemmel.hu/rss




Minden jog fenntartva © 2017, www.szerelemmel.hu | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) szerelemmel.hu | WebMinute Kft.