|
|
Kategória: Megcsalás és szakítás Az én(?!) házasomEgy szerelemről, amely nem is olyan egyszerű, vagy csak nem tesszük egyszerűvé. Egy szerelemről, amely valószínűleg nem csak engem érint. Egy szerelemről, amely sokszor az egekig emel, de ugyan olyan sokszor a pokolba taszít. Egy szerelemről, amely valószínűleg sohasem teljesülhet be, és talán ez a legfájdalmasabb az egészben...Egy olyan férfiról, aki rabul ejtett. Ez a férfi, nálam 17 évvel idősebb. Ezzel úgy baj nem is volna. A gond ott kezdődik, hogy nős, és van 2 gyermekük, kamaszodnak. Amikor megismertem (interneten keresztül), még nem tudtam ki is ő, mi is ő. Minden nap irkáltunk egymásnak, így beszélgettünk, órákon át, hajnalba menően. Nagyon jól éreztük magunkat még így is, hogy internetes távolságban voltunk egymástól. Eleinte bosszantott engem, de mégis vágytam a társaságára. Bosszantott, mert fél mondatokból leszűrt olyan dolgokat, amiket én el se akartam mondani magamról. Nagyon jól kiismert az első perctől kezdve. Akármennyire is féltem tőle, hogy túl jól megismer, a társaságára vágytam nap mint nap, és úgy éreztem, ez viszonzott. Amikor kiderült, hogy családja van, igyekeztem határokat szabni ennek a valaminek, hogy ne sérüljek, mert a kicsi szívemnek nagyon kívánatos ember ő. Egy idő után az írás kevés volt. Telefonszámot kért. Kitartottam egy ideig, én tudtam az övét, de ő az enyémet nem. Nem emlékszek már, hogy történt, végül is a végkifejlett a lényeg, már telefonon is beszéltünk. Végtelenül kedves hangja volt, alig vártam, hogy hívjuk egymást. Ez a valami észrevétlenül elhatalmasodott rajtam, rajtunk. Időközben kiderült, hogy a házassága valamilyen szinten romokban van, egymásnak nagyon keveset tudnak adni. Mindkét fele a házasságnak szeretetre éhes. Én pedig (vagy ő engem) megtaláltam az egyik felét, akinek a kezdetektől törődést és amennyire lehet neten keresztül, szeretetet adtam. Ez mind majdnem 2 éve kezdődött el. Azóta már nem egyszer találkoztunk. Valahogy mindenben olyan jól megértjük egymást. Eleinte aggódtam, hogy családokat teszek tönkre. Amióta élek, a szerelemre vágyom, de nem gondoltam, hogy ez ilyen formában talál meg. A környezetemnek erről nem beszéltem. Ez csak a mi titkunk. Kölcsönös szeretet és törődés... a lelkemnek jólesik. Most élvezem a társaságát, amikor lehet. Elítélni elítélhet akárki engem, de ez a valami sem működik, csak ha mindkét fél akarja. A vége nem tudom mi lesz, de az is íródik valahol, valamikor. Titkon remélem, hogy egyszer talán az enyém is lehet. Talán nem csak én járok ilyen cipőben. S talán segíthet mindazoknak, akik hasonló életet élnek, mint én. Nem Vagy egyedül... itt vagyok ezzel én is, már két, csodás (vagy néha nem annyira csodás) éve... Köszönöm, hogy végigolvastál. (A cikket beküldte: lencsike88) Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!
| ||||||||