Ahogy a legtöbb weboldal az interneten, ez a webhely is cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. További információ






Kategória: Társkeresés és randizás

Az én szerelmi történetem 2.

Egyszer még régen, 2 éve leírtam, hogy a tánc által milyen édes és kedves, tökéletes társra leltem. Csak akkor még nem ismertem... És a tánc által most ráleltem arra, akibe nem csak beleképzelek mindenfélét, hanem ismerem is.

Érdekes módon az én szerelmi életem színtere valahogy mindig a tánciskola, nem mintha pasizni járnék oda, de komolyan:)
Jártam már vagy 4-5 különböző tánciskolában. Az első helyen megismertem egy fiút, egy iskolatársamat, de végül nem Vele, hanem egy másikkal jöttem össze, kissé gubancosak voltak ott a dolgok, a lényeg mégis ez volt. Azután elmentem a következőbe, ahol az előző barátommal (tehát az előbb említett nem-iskolatársammal) táncoltam, kisebb-nagyobb sikerekkel. Azután én egyedül mentem tovább, bejártam két másikat, és végül a másodikban meg is maradtam. Egy fél évig. Mert azután szétvált a tánciskola két tulajdonosa, és én az egyiknél maradtam. De egy-két hónappal később hívott a másik (a volt tulajdonos), hogy Neki is nyílt egy tánciskolája (mondhatom, felkapott lettem), és szeretné, ha átmennék oda, mert van két fiú, akinek nincs párja pillanatnyilag. Nem volt annyira nehéz a döntés, tekintve, hogy ahol épp táncoltam, rajtam kívül egy 60 éves bácsi, és két lány táncolt, és mivel már az összes fiú lépést betanultam, úgy gondoltam ideje egy kicsit fiúkkal is táncolni...
Úgyhogy átjelentkeztem a másik tánciskolába.
Verőfényes októberi (?) vasárnap délután volt, kihalt tánciskola, egy pad, és terjengő lábszag. Leültem a padra, próbáltam nem elájulni.
Vártam egy fél órát, gondoltam ez biztos csapda, inkább szedem a sátorfámat, a szétfoszlott tánccipőmet (úgysem akartam vele nagyon mutatkozni…), és húzok innen a francba, amikor nyílt az ajtó, és két fiú lépett be rajta. Na most, a két fiúban annyi volt a közös, hogy a szemük megtévesztésig ugyanolyan volt (tekintve, hogy tesók), és, hogy egyikük se volt nagyon beszédes, de 5 perc kemény munkájával kiszedtem Belőlük, hogy kik ők (tehát megkérdeztem, hogy most túszul fognak-e ejteni, de megnyugtattak, hogy Ők egyenlőre csak arról tudnak, hogy táncolniuk kell, bár ki tudja, mik lesznek a koreók). Megtudtam, hogy a nyári táborban már táncoltam a fiatalabbal, aki velem egyidős, de annyira nem emlékeztem erre a momentumra, hogy inkább pókerarccal annyit nyögtem ki, hogy: "Ja, igen! ÖÖöö... Jó volt Veled szambázni!" Azóta se tudom, hogy mit táncoltam Vele, de nem vágott nagyon fura fejet, úgyhogy lehet, hogy tényleg szambáztunk, vagy csak Neki is jó a pókerarca, és belül halálra röhögte magát…
Ezután megjött a többi ember is, és elkezdődött az óra.
Nem mondom, hogy beleszerettem első látásra, sőt azt se mondom, hogy nagyon megfogott volna (csak a derekamat, ja meg néha a lábamra lépett.. Néha? Jó sokszor...), sőt azt se, hogy szimpatikus lett volna, de hát gondoltam, akkor majd táncolok a bátyjával. Ő valahogy szimpatikusabb volt, de mint később kiderült a "két szabad táncosfiú" csupán mézesmadzag volt, a bátyjának ugyanis volt párja, csak néhány hétig nem jött. . . Szóval maradtam (maradnom kellett..) a másik fiúnál. Eltáncolgattunk, de különösebben nem éreztem magam jól Vele, mindeközben persze barátom volt, szóval azt hiszem nem mondok azzal újat, ha azt mondom, hogy nem történt köztünk semmi.
Egészen addig a napig, amíg fel nem fáztam. (Nem, nem az ötpercenkénti pisilés döbbentett rá arra, hogy Zsolti milyen tökéletes lelki társam.) Aznap ugyanis épp táncbemutatónk volt, és Ő is meg én is elmentünk, tekintve, hogy együtt táncoltunk, és érdekes lenne egy keringő egyedül. Vicces, de főleg szabálytalan...
Szóval fel voltam nagyon fázva, és valamivel meg kellett magyaráznom a sok összecsavart-lábas állást, és a 2 percenkénti rohangászást a sárga ajtó felé, tehát elmondtam az igazat, vörösödve, szemlesütve, egyszóval orbitális nagy zavarban. És itt jön, Hölgyeim, és Uraim a történet kulcsmomentuma: amikor ezt az egy félszeg mondattöredéket elsuttogtam, ott az öltöző árnyékában egyszer csak azt éreztem, hogy megsimogatja a kezem. És komolyan, mint az áramütés (jó tudom, ez nagyon általános hasonlat, meg amúgy se biztos, hogy meg akarom csókolni a kettőhúszat) úgy ért ez engem. Azután már "csak" együtt táncoltunk, de azt hiszem nem kell említenem, hogy nem mi voltunk a legjobbak, mert mind a ketten be voltunk diszkréten szólva tojva. Én azért, mert megláttam Őt, hogy milyen is valójában, egy pillanatra lehullt az álarca (most már ugyanis tudom, hogy az csak álarc volt, és igazából figyelmetlen voltam, Ő pedig annyira félénk, és nem mutatott semmit), Ő meg azon, hogy milyen bátor volt.
Ezután elkezdtünk csütörtökönként is járni táncolni, és mellesleg még mindig kapcsolatban voltam, de ez a kapcsolat már amolyan se Veled, se Nélküled (de inkább Nélküled) kapcsolat volt. (Ezt nem részletezném a lényeg, hogy a mi kapcsolatunk nem belőlem, és Belőle állt, hanem az anyjából, és a gyűlölködéséből, amit, kövezzetek meg, de nem bírtam 2 évnél tovább.)
Szóval hazakísért az első csütörtökön, ami nem lenne akkora nagy szám, ha nem tudnánk, hogy én kinn lakom a francban, és ugyan Ő is, csak az ellenkező irányú francban. És tegyük hozzá, az akkori barátom egy utcányira lakott tőlem, de Ő nem mindig kísért haza... A kapcsolatunk elején sem.
Szóval hazakísért, elkezdtünk msn-ezni (órákkal később, amikor már Ő is hazaért), és találkozni akart velem. Mondtam jó, legalább el tudok mindent fojtani, már csírájában. (Jah, persze, én és a határozottság.) Ez meg is történt, elmondtam Neki, miután meghívott egy kakaóra (na, igen, ez már most túl jó húzás volt Tőle), hogy barátom van, és nem akarom megcsalni. Akkor mondta életem egyik legszebb mondatát nekem egy fiú: "A lényeg, hogy boldog legyél, és nem az, hogy mit érzek, most Te vagy a fontos, nekem a legfontosabb"
Mondta ezt úgy, hogy én eddig nagyjából észre se vettem, mint potenciális fiút. (És nem azért, mert barátom volt, hanem nem tudom miért.)
Ezután ennyiben maradtunk, láttam rajta azt az iszonyatos fájdalmat (ekkor derült ki, hogy mégse olyan jó a pókerarca, tehát tényleg szambáztunk), és egyszerűen nem tudtam ellenállni Neki, a lényeg, hogy beleszerettem. Szép lassan, nem kapkodtunk, de egyszerűen annyira más volt, mint a ex, annyira olyan, amire mindig vágytam. Nem túl büszke, csak amennyire egészséges, és önzetlen, és szeret.
Nem azt mondja, amit várok, hanem valami sokkal-sokkal szebbet. És nem csak beszél, hanem cselekszik is. Persze, most sokan mondjátok, hogy ez van most, 2 év múlva meg már nem ez lesz. Hát igen. 2 év múlva szeretni fogom, jobban, és megtanultam a leckét. És igenis kompromisszumokra épül egy kapcsolat (az előzőre ez nem volt érvényes, vagyis de: én megkötöttem magammal a kompromisszumaimat. kapcsolatban voltam magammal), és mindent meg kell beszélni, és most már tudom, hol hibáztam a múltkor, és törekedni fogok arra, hogy ezt ne kövessem el még egyszer.
Na, de a nagy érzelmi kitörés után elmondom azt, ami lehet, hogy érdekel is valakit: Ezután találkozgattunk, és egyszer elvitt a Feneketlen-tóhoz. Leültünk, beszélgettünk. Meg akart csókolni, elhúzódtam. Tovább beszélgettünk, és egyszer csak azt mondta, hogy: "Úgysem tudsz ellenállni ennek" - hát nem tudtam. És nem is bántam meg. Azután szakítottunk az exszel, borzalmas volt, de ahogy Zsolti megígérte, sokkal jobb lett így, mint előtte.

Egy szó, mint száz, az embernek tanulnia kell a hibáiból, mert egyrészt azzal jut előre, másrészt a hibáin később tud egy jót röhögni.

Kérlek, ne kövezzetek meg, amiért megtörtént ez, én nem akartam. Csak egyszer nem az eszem, hanem a szívem diktált, azt hiszem ez világosan kiderült a történetből. És egyszer az életben igazán boldog akarok lenni, egy olyan fiúval, akivel egyenrangúnak érzem magam, és aki szeret, és én is Őt.
(A cikket beküldte: minous)



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


Van újrakezdés? Igen van, ha nagyon akarjuk!
Mikor az előző cikkem ezen a címen megjelent ezév májusában, kaptam hideget, meleget. Minden pesszimizmus ellenére az történt, amit szerettem volna. »

50-es nők - rossz házasság. Van kiút?
Naponta hallom, olvasom, tapasztalom, mennyi 50 éves nő él – enyhén szólva – nem ideális párkapcsolatban. Van, akit lelkileg, van akit testileg, esetleg ezek kombinációjával terrorizálja élete párja. Miért viseljük el mindezt? »



Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a szerelemmel.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.szerelemmel.hu/rss




Minden jog fenntartva © 2017, www.szerelemmel.hu | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) szerelemmel.hu | WebMinute Kft.