Kategória: Megcsalás és szakítás

Együtt örökké, szívünkben egy szunnyadó szerelemmel!

A történetem szerintem sokaknak ismerős lesz, még ha nem is valljuk be. De a sorsunkat nem kerülhetjük el, esetleg varrhatjuk, hímezhetjük. Sok szív, sok titkot rejt. Nem baj, ha nem látunk bele. Talán úgy még jobb.

Talán 16 vagy 17 lehettem, amikor rám talált a szerelem. Az igazi nagy Ő. Az első felejthetetlen, önzetlen, remegős, levegőkapkodós, rózsaszínfelhős szerelem. És ez kölcsönös volt. Terveket szőttünk, álmodoztunk. Ő volt az egyetlen, aki képes volt 7 hónapot várni (jól olvassátok, 7 hónapot!), hogy lefeküdjünk. Na aztán be is pótoltuk! Aztán kezdett úgy elapadni a dolog. Fiatalok voltunk nagyon.
És ez lett a vesztünk, a kapcsolatunk csúnya véget ért. Nagyon megviselt, 47 kilóra fogytam. Persze a dolgokat nehezítette, hogy minden reggel egy buszon utaztunk. Rá se mertem nézni, csak a szemem sarkából figyeltem és tudtam engem néz. Amikor erőt vettem magamon és a szemébe néztem, sok mindent kiolvastam belőle: megbánást, sóvárgást, fájdalmat és büszkeséget. Persze voltak kézen fogható jelei a próbálkozásoknak, de elkerültük egymást.
Miután félig meddig kihevertem a dolgokat, belekezdtem agy másik kapcsolatba…aztán egy következőbe...aztán megint.
Aztán még egy nős emberbe is beleszerettem (most már nem csinálnám végig). Szóval adtam az érzéseknek. Egyéjszakásak is voltak (azokat nem bántam). Aztán a dolgok megfordultak. Kezdtem visszakapni, amiket másoknak adtam! Megcsalás, hazugság… stb. Kidobtak, kihasználtak. Kezdtem leépülni. Fogyás: hetek alatt -10 kg. A munkámat sem tudtam rendesen ellátni.
Kétségbe voltam esve. Közeledtem a harminchoz.
Aztán a munkahelyemre új "hús" érkezett. Beszélgettünk sokat, hasonló cipőben járt. Bókolgatott, és már az első pillanattól kezdve komolyan gondolta az egészet. Én is éreztem valamit, de nem tudtam megmagyarázni. Olyan nyugalmat éreztem, mikor mellettem volt, mint még soha. Család centrikus volt, jól látta a dolgokat. Motivált engem és én is őt. Hamar összeálltunk. Egy hónap múlva. Azóta ő a férjem.
Aztán elmentünk szórakozni. Hála Istennek, én csak néhány embert ismertem. Ő annál többet. Akkor láttam másodszor azt a tekintetet...megbánás, sóvárgás, fájdalom, a férjem szemében... De nem rám nézett... Másik nőre.
Mindketten eltévedtünk, mégis egy pár vagyunk. Fájdalmas volt ezt megtudni. Nagyon fájdalmas volt. Egész éjszaka nem aludtam, csak gondolkoztam. Akkor már terhes voltam a fiammal. Nagyon akartam a babát, meg a férjemet is... Nincs visszaút. Ez a szekér már halad, és haladni is fog…
Azóta megszületett a fiunk, összeházasodtunk. Mondhatnám azt is boldogok vagyunk. Nagyon szeretem a férjemet, és nem tudnék nélküle élni, és senki nem veheti át a helyét! De nincs olyan nap, hogy ne jusson eszembe az… az a másik. És ki tudja, az ő szívében mi lakozik. Talán egy szunnyadó szerelem...
(A cikket beküldte: melinda0707)



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


Még várok rá...
Ez egy pár hónapig tartó boldogság története. Ahogy jött, úgy el is fújta a szél...talán. Nemrég még nem is merült fel bennem, hogy ilyen hirtelen, bármilyen magyarázat nélkül vége lesz egy boldog időnek. Csodás néhány hónap volt, egy csodás pasi karjaiban. Nem... »

Majd hívlak, baby!
KÖNYVAJÁNLÓ: Greg Behrendt és Liz Tucillo könyve: Majd hívlak, baby! Elképesztőnek tartom, hogy mi nők mennyit tudjuk ámítani magunkat, amikor valakivel egy kellemes randi után mégsem indul be az elvárt kapcsolat. Mennyi kifogást találunk ki, és mennyit... »


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a szerelemmel.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.szerelemmel.hu/rss



Minden jog fenntartva © 2012, www.szerelemmel.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) szerelemmel.hu