Kategória: Esküvô és házasság

Esküvô - "és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el..."

"és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el, hogy veled végre magammá lehessek, és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek. Csak szeretlek." (Baranyi Ferenc)
"A házasodás a gondolkodás nélküli cselekvés tudományának legmagasabb szintû foka." (Murphy)


Emlékszem, kislánykoromban mindig szaladtunk a templomhoz (2 utcával hátrébb), hogy láthassuk a menyasszonyt. A fiúk is jöttek, bár ôket inkább az autók érdekelték. És hát tegyük hozzá, hogy általában kaptunk is valamit. Cukorkát, sütikét, üdítôt, bármit, amivel meg tudtak kínálni. Jó volt nézelôdni, kíváncsiskodni, és annyira hercegnôs, királylányos volt az a fehér ruha. Melyik kislány ne álmodozna róla, hogy egyszer majd neki is lesz? Aztán, ahogy telnek az évek kialakult a dac a fiúkkal szemben és már csak azért sem akartunk férjhez menni. Ki ne mondta volna kislány, kisfiú korában, hogy utálja a másik nemet? A lányok a fiúkat, mert túl durván játszanak - a fiúk a lányokat, mivel túl nyafogósak, érzékenyek. Majd a tinikorral ideért a legelsô szerelem is, és már nem is utáltuk egymást annyira, mint ahogy látszott. De, ki ne alakoskodott volna kicsit az elôtt, aki éppen a szívét mosolyogtatta? Gondolom, ezzel mindenki így volt, van és lesz, amíg világ a világ. És azután? Azután jött a nagy ô és minden megváltozott. Már csak az volt a lényeg, hogy az élet a közösrôl szóljon és minden csak vele történjen.

De térjünk vissza kicsit a hagyományokhoz. Hiszen évekkel ezelôtt teljesen másról szólt a dolog, mint most. Régen az apák, a családfôk, szó szerint eladták a lányaikat. A leendô vô az apától kérte meg a lány kezét, és helyeslô válasz esetén megegyeztek a hozomány, vagy éppen a vigaszdíj, kárpótlás nagyságában, mivoltában.

Mára már - hála az égnek - megváltoztak a dolgok. A vôlegény magát a menyasszonyt kérdezi, hogy akar-e a felesége lenni. Igen válasz esetén közlik a szülôkkel, hogy egybekelnek, de nem feltétlenül kérnek rá engedélyt. Jó esetben a szülôk is egyet értenek a választással és döntéssel. Az esküvôrôl és annak eseményeirôl, módjáról, formájáról is a házasulandók döntenek hiszen az ô napjuk - kellene, hogy döntsenek, bár bizonyos esetekben a szülôk ennek ellenére is túlzott mértékben beleszólnak az eseményekbe, mondván, hogy ha ôk fizetik, akkor ôk is határozzák meg - rosszabbik esetben még csak fizetni sem ôk fizetik -, de akárhogyan is nézzük, nem feltétlenül helyes a döntéseket teljes mértékben a szülôkre hagyni, hiszen lehetnek jó ötleteik, okos gondolataik, segítsenek a szervezésben, de az ifjú pár elképzeléseit figyelembe véve.
A tradicionális szokásokat követôk ma a vôféllyel mennek a menyasszonyért, az esküvô elôtt és kikérik a háztól, a szülôk pedig kiadják. Jó kis mûsor és nagyon megéri megcsinálni, már csak a násznép szórakoztatására is.

A menyasszonyi ruha színe eredetileg fehér színû volt, az egyszerûség, a hûség és öröm jelképe. A lányok maguknak varrták, hímezték, csinosították a ruhájukat. Mára már nagyon sok megoldást találhatunk ruhabeszerzô körutazásunk folyamán - kölcsönzôk, varrodák, a családban megmaradtak átalakítása, barátnôk felajánlásai .... mindenkinek saját igénye szerint.
A hagyományôrzôk mind a mai napig, csak fehérben esküsznek örök hûséget. Bár manapság már rengeteg más színnel, formával, modellel találkozhatunk. Hány felôl hallottam már, nekem csak a fehér kell, vagy nekem más kell, nem a fehér, mert ... Mindenkinek megvan a saját elképzelése, elhatározása arról, hogy mit is szeretne.
A szokások szerint a menyasszonynak viselnie kell magán valami régit, valami újat, valami kéket és valamit kölcsön. A régi lehet például egy nagymamától visszamaradt helyes ékszer, vagy egy pár elegáns régi kesztyû. A kéket meg lehet oldani egy kék kôvel az ékszerben, vagy a harisnyakötôn lévô kék virággal is. Kölcsönbe kaphatunk sok mindent. Sokan épp ezért kölcsönzik a ruhát és nem veszik, varratják a sajátjukat. Bár az újonnan vásárolt ruha megfelelô az új dolog viselésére is. Érdemes használni a fantáziánkat és "csuda jó" dolgok jönnek elô.
Egyszer láttam egy gyönyörû sötétkék ruhát, fehér hímzéssel, épp a polgármesteri hivatalból lejtett ki. Nekem nagyon tetszett, nagyon szép volt. És a lány is benne. De mindezek ellenére, tudom, hogy nekem csak fehér ruhám lesz, ha egyszer az oltár elé járulok. Mert hát, mindenkinek saját és egyéni ízlése van.
A menyasszonyi ruha a hiedelem szerint szerencsét hozott. A vendégek próbáltak hazavinni egy-egy darabot a ruhából. A menyasszonyt a harisnyakötôje védte meg a teljes ruhátlanságtól. Ma a harisnyakötôt a vôlegény veszi le a menyasszonyról és háta mögé hajítja, mint a menyasszony a templom elôtt a csokrát, a még nôtlen férfiak közé. Többé-kevésbé ugyanazzal a jelentéssel bír, mint a menyasszonyi csokor elhajítása. Máshol, úgy tartják, hogy ha annak a lánynak ajándékozza a menyasszony, akinek a legközelebb lesz az esküvôje, az szerencsét hoz.
A fátyol használata a keleti kultúrákból származik, a nôk erkölcseinek megóvására szolgál, a szemérem, tisztesség jelképe.
A házasság régen elsôsorban üzlet volt két család között, így a fátyol oltár elôtti felhajtásával a vôlegény leellenôrizte, hogy tényleg azt a hölgyet kapta-e, akire megállapodást kötött. Ma a leány kikérésénél szoktak "hamis menyasszonyt" kiküldeni, lefátyolozva. Hatalmas a nevetés, jó szórakozás, ha a vôlegény nem veszi észre a cserét és siettében elindul a másik lánnyal.

Az eljegyzési gyûrût eredetileg a középsô ujjon viselték, úgy gondolták, hogy az közvetlen kapcsolatban áll a szívvel. A gyûrû kör alakja, a kör folytonossága jelképezi az örökké valót. Vagyis a pár mindörökké egymáshoz való tartozását. Viselésével megakadályozzák azt, hogy új szerelem bontakozzon ki mással. Egyfajta szerelmi körbe zárja a jegyeseket. A gyûrû ma az elkötelezettséget jelenti. A magyar szokások szerint a pár nem csak gyûrût váltott, hanem a lány, az általa varrt menyasszonyi ruha anyagából készített jegykendôt leendô férjének, amit az öltönyzsebében viselt az esküvôn.
Egyébként a gyûrû sima kerek formája, egyszerûsége arra is szolgált, hogy tudassák mindenkivel, a menyasszony nem a pénzért megy férjhez, nem hivalkodni akar a meglévôvel, a kapottal. Persze a kísérô gyûrû, ami igencsak szokássá vált, lehet akármilyen. Az lehet az igényeknek megfelelô, bármi, ami tetszik.
A templomi szertartásra általában a menyasszony egyedül érkezik, esetleg az apa, vagy valamelyik közel álló férfi családtagja vezeti be, aki férjül adja. A vôlegény már az oltárnál várja. A polgári esküvônél egyszerre is beléphetnek, de ugyanígy külön-külön is érkezhetnek, az érdeklôdés felkeltése érdekében. Mindenkinek saját elképzelése szerint.
Sok helyütt nem templomi szertartást tartanak, hanem a szabadban állítanak fel egy baldachint, sátrat, oltárt, ahol a pap megesketi az ifjú párt. Ez egyre inkább használatos a polgári esküvô keretein belül is - fôképp nyáron. A megoldás a helyi szokásoktól függ, bár általában nyitott baldachinszerû. Használatos a zsidó vallásban, és igencsak népszerû az amerikaiaknál. Talán protestáns esküvôkön szerepel ez az elem legtöbbször. Ilyenkor a szabadban, szép zöld pázsiton felállított, virággal díszített baldachin alatt fogad az ifjú pár örök hûséget egymásnak.

A templomból kilépve, a szertartás végén rizsesôvel fogadják a kilépô párt, hogy az termékenységet és gyermekáldást hozzon. Elfogadott dolog a cseréptörés. Állítólag szerencsét hoz. Tökéletes egy-két porcelán tányér, vagy a templom elôtti koccintás után a hátunk mögé dobott pezsgôs kehely is.
Egyes nézetek szerint a szüzesség elvesztését szimbolizálja. Más vidékeken a törött cseréptálat teli pénzzel az ifjú párnak úgy kell összesepernie, hogy a vendégsereg széttáncolja azt. A vôlegény tartja a lapátot, jelezve, hogy a "hátteret biztosítja", de megmutatva azt is, hogy "ki hordja a nadrágot" a házasságban.
Mások cukorkát, aprópénzt dobnak a násznép közé, ami régen a kíváncsiskodók hadának szólt, hogy ôk is kaphassanak az ifjú pár boldogságából.
A menyasszonyi csokor jelentése a boldogság. Általában a menyasszony és vôlegény ugyanazt a virágot viseli. A menyasszony a csokrában, a vôlegény a zakója hajtókájára tûzve. Majd a menyasszony az esküvôi szertartás végén hátat fordít a násznép még hajadon lányainak és háta mögé hajítja a csokrát. Állítólag aki elkapja, az lesz a következô aki férjhez megy a társaságból.

Az esküvôi torta több ezer éves eredetû. Manapság már jócskán megváltozott eredeti ôséhez képest, de mind a mai napig az egyik legnagyobb ékessége az esküvônek. A római idôkben a torta a termékenység szimbóluma volt. Máshol az élet édességét, és a "kerek világot" is szimbolizálta. Azt tartják, hogy az irányít, akinek a torta felvágásánál felül van a keze. Hölgyeim, vágassunk a férfiakkal és mi tartsuk felül a kezünket, hogy a kapcsolatunkat, családunkat mi irányíthassuk. Az elsô szelet torta az ifjú páré minden esetben. Meg kell, hogy kóstoltassák a másikkal, ugyanarról a tányérról, ugyanazzal a villával, ezzel kifejezve, hogy minden jót megosztanak egymással.
A torta feltalálása egy Nagy Sándort által rendezett hatalmas esküvôhöz fûzôdik. A katonák akkori fejadagja egy hatvandekás, lapos, árpából, rozsból vagy búzából készült kenyér volt. A nagy ünnep tiszteletére a lakodalmi „desszertté” alakított kenyér - mely a mai torta ôse – gabonából, mandulából, dióból és szárított gyümölcsbôl készített, mézes tészta volt. Ezt a különlegességet kettévágták, és egy ánizsból, kecsketúróból és mézbôl álló krémmel töltötték. A tetején mézbe mártott rózsaszirmok szolgáltak díszként.
Rómában termékenységi szimbólummá vált. Angliában a vendégek hoztak tortákat süteményeket, amelyeket egymásra halmoztak. Ebbôl származott egy cukrász azon ötlete, hogy bevonja cukormázzal, így megalkotva az elsô emeletes tortát.
Menyasszonytánc még azokból az idôkbôl maradt fenn, mikor az apák leányukért cserébe anyagi javakat kértek az új tulajdonostól, azaz a vôlegénytôl. A vôfély bevezetôje, vicces versikéje, gyakran utal is erre a jelentésre.
Manapság már nem errôl van szó. A pénzt a fiatalok a közösbe gyûjtik. Kikiáltják a menyasszonyt, vagy magát a párt és, aki táncolni akar az fizet. Ilyenkor rengeteg vicces feladatot végeztetnek velük. Persze mindent pénz fejében. A vôfély persze gyakran az eredeti jelentéssel viccelôdik. Gyakori, hogy a menyasszonytáncon a menyasszony rokonsága megpróbálja viccesen visszaszerezni az ifjú arát.
Éjfél után az ifjú pár általában pirosba öltözik, hiszen innentôl már nem menyasszonyról és vôlegényrôl beszélünk, hanem férjrôl és feleségrôl. Magyarországon divatos a piros, magyaros menyecskeruha, bár manapság már rengeteg fazonnal találkozhatunk ebben a stílusban is. Az új férj is piros ingre vált. Más országokban nem használatos a "piroskodás".
Az új lakás, a családi otthon küszöbén való átemelés mindig a közös élet kezdetét szimbolizálta. A fiatal pár legyôzve az utolsó akadályt egyszerre érkezik meg lép a házba. Ezzel a lépéssel bizonyítják, hogy készen állnak a közös jövôre. És fontos a menyasszony küszöbben való megbotlásának elkerülése is, mivel az nem jó jel.

Az esküvônek nem csupán az ifjú pár, de a vendégek is fontos szereplôi. Ennek megfelelôen a meghívás módját is meg kell adni. Ennek külön szabályai vannak. Persze ez egy eléggé laza szabályzat, de mégis vannak keretei. Az esküvôt követô lakodalomba nem vagyunk kötelesek mindenkit meghívni, aki a szertartáson is részt vett. De ezt ki kell hangsúlyozni külön. Érdemes egy külön kártyát tenni a meghívóba, hogy szeretettel várjuk az esküvôt követô ebéden, vacsorán is. Innen tudják, hogy igényt tartunk a jelenlétükre. Nem árt azonban kihangsúlyozni, már a meghívók kézbesítésekor, hogy csak az esküvôre hívunk, vagy a lakodalomra is. Ajánlatos minél hamarabb tudatni a násznéppel a pontos idôpontot, telefonon, személyesen, írott formában, hogy mindenki el tudja rendezni elfoglaltságait az adott napra, hogy ne jöjjön közbe semmi. A meghívókat érdemes már hónapokkal hamarabb szétküldeni. Ez lehet postai úton, vagy személyesen is. Ebben a szülôk is segédkezhetnek.
A meghívó tartalma és formája lehet különbözô, egyéni, különleges, vásárolt, saját kezûleg készített, nyomtatott, az alkalomra csináltatott ..... Minden esetben elôször a menyasszony, majd a vôlegény nevével, a pontos helyszínnel és idôponttal, táviratcímmel ellátva.
Érdemes már ilyenkor elôre szólni, ha valakit koszorúsnak szeretnénk az esküvônkre. Hogy legyen ideje lélekben is felkészülni a feladatra. Mert látszólag egy könnyû feladat, de jobban belegondolva, eléggé felelôsségteljes pozíció. Hiszen a koszorúsok, a menyasszony udvarhölgyei lennének. A párok férfitagjai a kísérôk. Nekik kell a táncra, a mulatságra több figyelmet szentelni, hogy ne maradjon üresen a tánctér, nekik kell kedvet csinálni a mulatozásra, ôk az ifjú pár szeme, keze, lába, ha valami nem a "megfelelô" módon történne a mulatozás menetében.
A kiskoszorúsok pedig vihetik a fátylat, elôkészíthetik a gyûrûs párnácskát a szertartáson, szórhatják a virágszirmot .... és ezernyi más feladatot találhatunk nekik, ami számunkra kedves és fontos.
Tartsuk szem elôtt az egységet, hogy a meghívó, az esküvô stílusa, a díszítések, kellékek, helyszínek összhangban legyenek.
Nagyon szép megoldás a meghívóval azonos stílusú menü-, ültetô- és köszönô kártyák gyártása is. Persze, nem feltétlenül kötelezô, akár elhagyható is az elsô kettô. A köszönôkártyákról, sajnos sokan teljesen megfeledkeznek. Nagyon szép gesztus a vendégeket váró picurka megemlékezés a terítéken, esetleg a mulatság végén távozáskor, vagy az utólag postán elküldött. Akik az esküvôn részt vesznek, s szeretettel örülnek velünk együtt a boldogságunknak, szívesen ôrzik meg fényképünket is. A köszönôkártyának már nem feltétlenül kell információt tartalmaznia, elég, hogy: "Örülünk, hogy együtt ünnepelhettünk ezen a számunkra fontos napon." - majd az ifjú pár aláírása, a menyasszony már férjezett nevével. Ha az utólagos postai megköszönést választjuk illik azt egy hónapon belül elküldeni. Nem árt megköszönni az ajándékokat is ezen a módon.
A meghívó és egyéb kártyák nem csupán formalitások, de praktikusak, sok információt tartalmaznak, s elengedhetetlen hozzátartozói a jól megszervezett esküvônek.

Ezzel túl is lennénk a nagy nap minden fontos eseményén. A vôfély munkája is csak addig tart, amíg az új pár pirosba nem öltözve át nem veszi a házigazda szerepét. Akkor felszabadulnak a tanuk, a koszorúsok is mindenféle feladataik és kötelezettségeik alól. Persze, ezzel a mulatság korántsem ér véget. Sôt, járják reggelig is.
Nekem így hirtelen ennyi dolog jutott eszembe, de tudom, hogy van még nagyon sok minden, aminek figyelmet kell szentelni egy jó szervezés alkalmával. Remélem, sikerült egy-két tanácsot adnom akaratlanul is mindenkinek, akinek szüksége van rá.

Jó esküvôt és házasságkötést mindazoknak, akik elôtt még ott a nagy nap! Szép emlékeket azoknak, akik pedig már megkötötték a magukét!
(A cikket beküldte: Lilia24)



Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!

E-mail címed:
Ismerôsöd e-mail címe:
A gyûrû jelképe
Milyen kérdések merülnek fel az életemben. Milyen gondolatok fordulnak meg az ember fejében bizonyos történések alapján.... (tovább)
Internetes randi, avagy átverések kontra igaz szerelmek Internetes randi, avagy átverések kontra igaz szerelmek
Miért van ilyen sok webrandi honlap és ilyen sok felhasználó? Miért vagyunk ilyen biztosak, hogy tényleg egy magas, szôke,... (tovább)


Tippek és trükkök a férfiak megszelídítéséhez




Minden jog fenntartva © 2010, www.szerelemmel.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) szerelemmel.hu