Kategória: Szerelem

Jobbat érdemlünk, mint hisszük!

Évek távlatából könnyebb megítélni, mi a jó, mi a rossz döntés. Most rád bízom kedves olvasó, hogy légy a bírám. Bár a sorsom már (valószínûleg) jó vágányra terelôdött, néha visszanéz az ember a múltba, hogy hogyan alakult ez így..
Azon szerencsés emberek közé tartozom, aki kétszer élhette át a szerelmet..

Én 17, ô 18 éves volt, mikor összekerültünk. Barátokból szerelmesek lettünk. 3 évig mintapár voltunk a szó szoros értelmében. Sorsfordító volt a 21. életévünk. Meghibbantunk, ha mondhatom így..
Terhes lettem gyógyszer mellett, ami nem sok jót ígér egy babának. Emellett egy fillérünk sem volt, még suliba jártunk mindketten. Nagy nehezen az abortusz mellett döntöttünk, pedig egyikünk sem volt híve..
Ott volt mellettem, segített ahol csak tudott az elôkészületekben. Mikor eljött a nap, elvitt, és 4 órát bent feküdtem a mûtét elôtt. Ő néha benézett rám, de nem fogta a hely. Nem hibáztattam. Szólt, hogy csörögjek rá, ha bevisznek a mûtôbe, és már jön is. (Késôbb mondta az anyukája, hogy mint egy kisgyerek úgy sírt, mert elôttem erôsnek akarta mutatni magát. Nem akart még nagyobb fájdalmat okozni nekem.)
Ott volt, mikor kitoltak. Ezután végig mellettem volt. Elég nehezen lábadoztam, ô segített.
Alig egy hónap múlva megcsalt!
Mikor a legnagyobb szükségem lett volna rá! Megbocsájtottam. Legalábbis azt hittem, hogy meg tudok, de nem ment. Nemsokkal ezután én csaltam meg. Kész cirkusz volt! Ő is megbocsájtott. Legalábbis azt hitte.
Az abortusz, egy gyerek elvesztése olyan nagy fájdalommal járt, hogy nem bírtuk elviselni. Még így sem, hogy mi döntöttünk így. 1 évig se együtt, se külön nem tudtunk lenni.
Én vetettem véget ennek. Elegem lett. Olyan jó barátok voltunk a kapcsolatunk alatt, hogy mindent tudtunk egymásról. Szó szerint egymás legjobb barátja voltunk. Tudtam, hogy nem találok még egy olyat mint ô, de rájöttem, hogy nem is kell. Ez nem mûködött. Akkor miért kellene nekem olyan, mint ô? Bár a barátsága még most is hiányzik, megtanultam/megtanítottak nélküle élni.
Igen! Két hónappal a szakításunk után rátaláltam a mostani páromra, az én kicsi szívemre...
Sok türelemmel mellettem állt, segített leszokni a függôségemrôl, és már 4 éve a bizalmamat és a szeretetemet élvezi..
A két kapcsolat össze sem hasonlítható. A volt párom már csak úgy hiányzik, mint a legjobb barátom. Én is hiányzom neki, többször is a tudomásomra adta. Próbált újra kapcsolatot kezdeményezni, de a párom szeretete erôt adott ahhoz, hogy ezt visszautasítsam. Már nem függök tôle.
A párom mindenrôl tud vele kapcsolatban az elsô perctôl kezdve, és így fogadott el. Úgy voltam vele, hogy ha nem kellek így, akkor még a legelején derüljön ki.. A kapcsolatunk nem tökéletes, de két lábbal a földön járva tudjuk, hogy ilyen nem is létezik.
Azóta van egy picike házikónk, nagy reményekkel, bár még pénzünk nincs, hogy benne tudjunk lakni, de hatalmas terveink vannak, és a mai világban már egy icipici kis házikó is hatalmas ugrás.. 1-2 éven belül szeretnénk összeházasodni, és jöhetnek a lurkók is..
..Happy end?!

(A cikket beküldte: timmy84)

Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!

Reménytelen szerelem
Talán mindenkivel megesett már, hogy úgy elment valaki mellett, nap mint nap, hogy semmit sem érzett a másik iránt. Talán... (tovább)

Fellángolás – beteljesülés – elmúlás
Egy rövid, de annál intenzívebb szerelem története, sok "de-vel" és "ha-val", amit nekem nem sikerült teljesen még... (tovább)