|
|
Kategória: Társkeresés és randizás Karambolból szerelem...Cseppet sem romatikusan induló találkozásból, szerelem lett... Még most sem tudom, miért akkor, miért pont így, miért velem? Talán a sors műve, így van megírva a nagy könyvben? Vagy a véletlen egybeeséseknek köszönhető a kapcsolatunk??Nem vagyok egy lassan vezető tipus, de kivételesen hallgattam a megérzéseimre, nem hajtottam gyorsan. Mivel láttam, hogy az az őrült (minden bizonnyal őrült) már nem tudja befejezni az előzést padlófékeztem, ő is, de így is megtörtént a baj, csitt-csatt, dirr-durr, sokk és minden egyéb ami kell... Néhány karcolással, horzsolással kiszálltam az álomautómból(?). Szerencsére nem csak én, az az őrült sofőr is megúszta. Ott a helyszínen szivesen beledöngöltem volna a földbe, ha lett volna annyi lelkiérőm és nem remegtem volna annyira. Megérkeztek a rendőrök, mentősök, autómentősök. Nem is tudom, hogy történhetett ilyen, másra sem gondoltam, csak arra, hogy történhetett ez meg velem? Végre haza jutottam... Az udvarban pedig ott állt, az összetört csoda... Teltek a napok, közben felülvizsgálták az autót, mivel totálkárosra értékelték, kártérítést követeltem. Az eset után egy hét múlva már fel is keresett a balesetet okozó férfi, hogy egy vacsora mellett szívesen megbeszélné velem a történteket. Még akkor este sort kerítettünk erre a vacsorára, nem nagyon akartam húzni, halasztani ezt a dolgot. Nagyon féltem a vacsorától, de sikerült mindent megbeszélnünk, téríti az okozott kárt. Csak most vettem észre, milyen helyes, sármos pasi. A harag ellenére, már akkor éreztem iránta vonzódást. Majd egy újabb vacsora meghívást kaptam és pár nap múlva már a számlámon is volt a pénz. Akkor úgy gondoltam, itt a vége, nem látom többet. Ennyi volt. Amilyen könnyen jött, úgy el is megy... de... nem így lett... A találkozások vacsorákat, együtt töltött estéket, sétákat követtek, majd elcsattant az első csók. Innentől nem volt megállásás, minden napot, minden percet szerettem volna vele tölteni, szerelmes lettem. Hamarosan egy éve, hogy egy párt alkotunk, ez az egy év csodálatos volt. Igaz, voltak szünetek, de rá kellett jönnünk, nem élhetünk egymás nélkül... (A cikket beküldte: Nanikó) Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!
| ||||||||