Kategória: Nôk és férfiakMegismerkedésünk története és viszontagságai – az ex nem nyugszik..
Nem mindennapi történetként tudnám elmesélni azt, ahogy a párommal megismerkedtünk évekkel ezelôtt. Egy régi "ismerôs" toppant be váratlanul az életembe, felborítva mindent körülöttem és maga körül is. Vele együtt kaptam viszont egy hisztis ex-barátnôt is.
Amely helyzet akkor még nagy problémát jelentett nekünk, az most már csak megmosolyogtat minket. Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki megtapasztalta, milyen az, amikor az ex érvényesíteni szeretné akaratát...Más kapcsolatában... A párommal lassan 3 éve vagyunk együtt. Megismerkedésünk (az elsô) nem volt mindennapi, sôt mondhatnám, love story-ba illô. 9 évvel ezelôtt találkoztunk elôször a metrón, amikor is én gimnáziumba, ô egyetemre járt. Általában hetente 2-3 alkalommal összefutottunk, miközben a metrót vártuk, ugyanazon a helyen és szinte percre pontosan ugyanabban az idôben... Az a fajta pasi volt, aki nekem akkoriban nagyon bejött: fülig érô száj mosolygás közben, édes pofi, ing.. Persze, hogy megtetszett. Megállókon keresztül szemeztünk, vigyorogtunk mindketten, mint a tejbetök, sokan biztos hülyének is néztek..Viszont már akkor látszódott, hogy ô nem az a kezdeményezô típus, mert soha sem szólított meg, és nem is kérte el a számomat. Pár hónap múlva, amikor ô végzett az egyetemmel, megszûntek az izgalmas találkák, és el is felejtettük egymást. Egy valami maradt meg bennem: a neve, amit csak azért tudtam, mert nála volt a leckekönyve, amirôl leolvastam, és mivel elég ritka neve van, meg is jegyeztem... Ennek a kulcsfontosságú információnak késôbb nagy szerepe lett a megismerkedésünkben. 2006-ban regisztráltam egy közösségi oldalra, és mint mindenki más, én is megnéztem az összes ismerôsöm. Köztük ôt is, a neve alapján. Egy darab ilyen nevet találtam, ŐT. Mivel akkor már jó ideje párkapcsolatban éltem, nem tulajdonítottam neki semmiféle érzelmet. Viszont egy évre rá, nem tudom, mi volt a motiváció, megint megnéztem az oldalát, és be is jelöltem...csak úgy... Nem kellett sokat várni, jött is a levél, puhatolózott, hogy honnan is ismerjük egymást (amire egyébként nagyon is tudta a választ). Hét év telt el azóta, de mégis megismert, pedig megváltoztam. Mondanom sem kell, hogy egyik levelet követte a másik, míg nem már chaten kezdtünk el beszélgetni. Eközben nekem volt egy már nem igazán jól mûködô kapcsolatom, és neki is ugyanez.. Egy idô után egyértelmû volt,hogy fellángolt valami közöttünk, és többet akarunk, mint egy barátság. Romantikus, izgalmas, titokzatos idôszak volt ez, ugyanakkor a lelkemnek nem tett jót a titkolózás, hazugságok az akkori párom elôtt..Ez nem az én stílusom, de úgy látszik, sokszor nem mi döntjük el, mikor jöjjön az új szerelem, ami újra életre kelt minket.. két hét után én megszakítottam a régi kapcsolatot, és késôbb az „új” párom is ezt tette...azaz tette volna...Na itt kezdôdött el az ex-barátnô és kalandjai c. rész... Ő nem akarta, hogy vége legyen köztük, többek között „kényelmi” szempontból, és nem is akarta felfogni a szituációt. Talán egészen addig, amíg ki nem derült számára, hogy én létezem... Ki volt kelve magából, gondolom dühöngött rendesen, és persze jöttek a levelek tôle a postafiókomba... Már akkor kezdte a hazudozást. Megmondta, hogy addig nem nyugszik, amíg nem szakít szét minket, bevetett mindent. Kaptam magánleveleket, kaptam sms-t, sôt a közösségi oldal adatlapján is vártak rám, egyértelmûen nekem címzett üzenetek. Már akkor elgondolkodtam, hogy lehet valaki ennyire gyerekes (pár évvel idôsebb nálam), hogy nincs legalább egy kicsi büszkesége, hogy emelt fôvel távozzon. Nem, ô visszasüllyedt az óvodába, és elkezdte a játékait. Hazugságok, történetek, képek – próbált kibillenteni a biztonságból. Nem mondom, néha meginogtam, de ki nem? Ugyanakkor áldom a sorsot, hogy iszonyatosan jó emberismerettel rendelkezem, és tudtam, hogy kinek kell hinnem, hogy mi az igazság, teljesen elfogulatlanul... Pláne, amikor az információi eléggé sántítottak, pl. azt állította, hogy vele msn-ezett egész végig xy idôben. Miközben együtt voltunk, és elô sem vette a telefonját a párom. Másrészt eléggé elképzelhetetlen, hogy egy ember, aki végre megszabadul attól, aki eddig gátolta mindenben, visszatáncol, miközben egy olyan kapcsolatra, olyan párra lelt, amit mindig is akart. Ennél már csak az volt a cikibb, amikor a saját barátai mondták neki, hogy hagyja már abba ezt az egészet, és kezdjen új életet. Hát nem, nem nagyon tudott leszakadni rólunk. Volt idô, amikor (minden hátsó szándék nélkül) kezdeményeztem a barátkozást vele, gondolván, ha értelmes, akkor nem lesz semmi probléma. Nekem nincsenek ellenségeim, én mindenkivel jóban vagyok (aki normális)... Az ilyenek lehetnek a kivételek... Úgy tûnt, mûködik a barátság, bár tartottam a 2 lépés távolságot, mert sejtettem, hogy robbani fog az a bomba... Hát így is lett, vissza is élt vele, úgyhogy nyugtáztam, hogy egy éretlen személyiséggel van dolgom, akit csak a harag, a düh motivál, pedig egy kapcsolat, ha elromlik, az két ember mûve... Ő nem tudja megemészteni magát, az életét, azt, hogy ilyenek meg olyanok a szülei, és így nem képes egy normális kapcsolatra sem. Ez az ô baja. Igazi pszichológus kezelésére való személyiség. Sokat tudnék még mesélni, egy egész regényt a nevetséges játékairól, de túl hosszadalmas lenne. A lényeg, hogy ilyen emberek vannak, és lesznek is, de nem szabad hagyni, hogy tönkremenjen egy új, bimbódzó kapcsolat, csak mert van egyvalaki, aki nem tud nyugodni! Nekünk a párommal valamiért találkoznunk kellett, és nem is akárhogy, úgyhogy már csak ezért sem hiszem,hogy a sors rövid idôt szánt volna nekünk... (A cikket beküldte: sniki5) Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!
|
|
Minden jog fenntartva © 2010, www.szerelemmel.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) szerelemmel.hu