Mitôl lesz boldog egy nô?

Hát nem attól, ha minden titkos gondolatát kitalálják...

Ó, az kéne még -- hogy a gondolataimmal se lehessek egyedül?! Nem, nem hiszem, hogy ez kell a nônek. Hová is tûnne akkor az a vonzó titokzatosság?

De nem is a csillogás kell vagy a hírnév, és nem is egy csillag Hollywood utcakövein! Nem. Mert lám, hány sztárról írják a pletykalapok, hogy igazán boldog…? Én nem tudok ilyenrôl. Pedig látszólag mindenük megvan, a tenyerén hordozza ôket a világ. A legmenôbb körökben mozognak, és nem hogy a legújabb divat szerint öltöznek, de ôk maguk diktálják a divatot. Még a pincsikutyájukat is pedikûröshöz meg masszázsra hordják. Mi kellhet még ennél is több? Nem, talán nem több kell, hanem valami más.

Vajon valamelyik ügyeletes álompasi? Valószínûleg nem. Szépség? Tökéletes alak? Biffidus essensis? Q10 koenzim? Cellulitisz elleni kenceficék? Ugyan már, kit tenne hosszú távon boldoggá néhány zacskó szilikon?! A nôk többsége azért ennél többre vágyik! Karrierre? Talán. Családra? Meglehet, bár ma már ez sem annyira jellemzô. Ugyan mi tesz minket boldoggá?

Hallottam egyszer egy nénirôl, akinek az jelentette a legfôbb boldogságot, hogy gondoskodhat valakirôl, hogy szerethet valakit, hogy hasznossá teheti magát. A férje elhagyta, amikor megszülte kisfiát, de késôbb megismerkedett egy férfival, akivel nagyon megszerették egymást. Együtt nevelték fel a kisfiút. Aztán kiderült, hogy a férfi beteg. Az asszony hûségesen ápolta, végig mellette volt, majd eltemette a férfit, aki apja helyett apja volt a gyermekének, és akit teljes szívébôl szeretett. De újabb esélyt kapott az élettôl, amikor már ötvenéves is elmúlt. Nagy szerelem volt, két özvegyember második lehetôsége. Komoly közös terveik voltak, amikor a bácsi váratlanul szívrohamot kapott, és meghalt. A néni újra egyedül maradt, egyedül a sokszoros fájdalmával. Ám váratlanul ismét találkozott valakivel. Most is mellette van, csakhogy ez a férfi is súlyos beteg, és a néni tudja, hogy ôt is el fogja veszíteni. De nem adja fel, kitartóan és végtelen szeretettel gondozza azt, akit ismét a szívébe zárt. Emberfeletti küzdelem ez, amit egy nô a boldogságáért vív! Rátalál, majd elveszíti, de mindig talpra áll. Azt hiszem, erre nem sokan lennénk képesek.

Mindenkinek más okoz örömet. Az unokatestvéreim például a hetedik kistestvérük érkezését várják. A szülôk tanult, megfontolt emberek, a család az életük, noha nem sorolhatók a gazdagabbak közé. De náluk nem is a pénz az elsôdleges szempont, vagy az, hogy ha bôvül a család, a többinek kevesebb jut. Manapság persze ezt sem lehet figyelmen kívül hagyni, de náluk nem ez a legfontosabb. Ők akkor boldogok, ha sok szép, okos és egészséges gyermekük van, hogyha teljes a család, hogyha békességben együtt lehetnek.

Azt hiszem, a nôk többsége nem elérhetetlen magasságokba, hatalomra, gazdagságra, luxusra, sikerre vágyik leginkább, hanem egyszerû, mindennapi örömökre; arra, hogy mielôtt elalszik, elégedetten tekinthessen vissza a napjára.

Sok kis apróság igen nagy boldogságot szerezhet! Ilyen például a játszótérrôl hallatszó önfeledt gyerekzsivaj, egy kedves mosoly, egy kis gyengédség, egy udvarias gesztus, egy tarka falevél a járda szélén, egy vicces üzenet, egy bátorító ölelés, egy elismerô pillantás, a kitûzött feladat megvalósítása. Meglepetést szerezni és meglepetést kapni, rábukkanni egy találó idézetre. Egy hangulathoz illô film, egy fülbemászó dallam, egy megkapó illat, egy baráti „mi újság?”. Ha meghallgatnak, sôt meg is értenek, vagy ha éreztetik velünk, hogy számítanak ránk, és fontosak vagyunk.

Ha nem kellene nap mint nap megharcolnunk azért, hogy ne „csak egy nô” legyünk, hanem egyenrangú felek, társak, és ne lenézett beosztottak! Ha nem csak a tûzhelynél látnának szívesen, ha megszûnnének a szôkenôs viccek, ha kivernék végre a fejükbôl a rólunk alkotott megkövesedett, ósdi sztereotípiákat! Ha mindig önmagunk lehetnénk, és a férfiak nôként fogadnának el minket -- az lenne ám maga a boldogság!

Mi is hát a boldogság? Edit Stein e kérdésre így válaszol:
„Öröm vég nélkül, fény árnyék nélkül,
szeretet korlátok nélkül,
életteljesség fáradtság nélkül,
lángoló tetterô
és egyben tökéletes béke,
minden feszültség nélkül:
íme, ez az örök boldogság.”

Az én válaszom pedig az: a legnagyobb boldogság az, ha viszontszeretnek. Mert ha az ember szeret valakit, akkor elfogadja olyannak, amilyen. Akkor örömet akar szerezni neki, odafigyel rá, együtt sír és együtt nevet vele, hûen kitart mellette, nem bántja meg soha akarattal.

Igen, én azt hiszem, a kölcsönös szeretet a kulcs a boldogsághoz.

Szerzô: Sábitz Katalin
Megjelent partneroldalunk, a Netbrátnô jóváhagyásával.

Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!

30 bölcsesség az erôsebb nemrôl
És ilyenek a teremtés koronái.... (tovább)

Mit tegyek, hogy a párom ne érezze úgy, megfullad mellettem?
20 évesek vagyunk, három éve vagyunk együtt. Két évig minden rendben volt, azóta egyfolytában veszekszünk. Nekem ô a... (tovább)

Tippek és trükkök a férfiak megszelídítéséhez