Kategória: Szexualitás

Nem

Pihegtem, száguldott az ereimben a vér, a szívem őrülten zakatolt.
A testem ösztönösen reagált minden érintésre, amit tőle kaptam, és nem szégyenkeztem miatta.


Az igazság az volt, hogy borzasztóan jól éreztem magam. Élveztem, ahogyan a hajamba markol, ahogyan azt is, hogy végigcsókolja a nyakam. Lassú kínzás volt ez, ami az őrületbe kergetett. Olyan voltam, mint egy húr, mely bármikor elpattanhat. De valahogy nem annyira bántam. Csak mikor már elszabadultak az indulatok, akkor torpantam meg, belegondolva abba, hogy ennek milyen következménye lesz.

Lehunyt szemmel idéztem fel azt a pillanatot, mikor a fejem a karján pihent, fellestem rá, gyöngén, erőtlenül, olyan érzéssel, mintha több réteg puha takaróba süppedtem volna. Felidéztem a mosolyát. A sok beszélgetést. Lelassultak a mozdulataim. Észrevette.
– Aludjunk?
Próbáltam húzni-halasztani a választ, de végül mégis kimondtam. Kiskifli-nagykifli póz. Egészen reggelig. Aztán egy kis beszélgetés, majd úgy húztam be magam után a szoba ajtaját, hogy jó ez így. Kiültem a saját szobám ajtaja elé, macskás mozdulatokkal nyúltam el a széken. Mélyen leslukkoltam a cigit, majd fél mosollyal néztem, ahogy végigmegy a folyosón. Megállt, futó csók, tovább ment.

Van ez így. Amikor a vágy nem erősebb az érzelemnél. Mikor úgy döntesz, hogy mégsem, mert nem tudnád elviselni, hogy máskor nem lesz melletted, és nem nézheted, ahogy mosolyog. Olyankor néha jobb megállni. Elnyomtam a csikket, felöltöztem, majd elhagytam az épületet.

Nem akartam látni, mikor elmegy.

Szerző: Domán Jázmin
Megjelent partneroldalunk a Netbarátnő hozzájárulásával.
(A cikket beküldte: netbarátnő)



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


"Ha rádmászik, mászd meg... mert elmászik"
A cím vicces, de annál logikusabb. Bevallom, először engem is meglepett, amikor kigurultak a szavak kedves barátnőm szájából. Vasárnap este volt. Amolyan csajos estét tartottunk. Pelenkázással alapoztunk, gyereksírással hangolódtunk, majd holtfáradtan egy székre... »

Segítség VÁLÁS előtt, alatt, után
Egy új ötletet két dolog szülhet életre, vagy a fantázia, vagy a tapasztalat. Persze teljesen más dolog kitalálni valamit, amit másnak még nem jutott az eszébe, és hosszas gondolkodás után testet adni neki, vagy valamit átélni, és ennek kapcsán a tapasztalatokat és... »



Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a szerelemmel.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.szerelemmel.hu/rss




Minden jog fenntartva © 2012, www.szerelemmel.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) szerelemmel.hu