Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Megcsalás és szakítás

Egy tönkrement, korábban jól működő házasság története

Az ember, ha ideális kapcsolatban él párjával hosszú évekig, azt gondolja, hogy ez mindig így lesz. Biztos vannak ilyen esetek, mikor ez tényleg így van, de sajnos sok az ellenpélda is.
Én is így jártam nemrég. Biztos voltam benne, hogy erős kötelék van köztünk férjemmel, és mindig együtt maradunk. Nagyon-nagyot tévedtem...


Több cikkel is találkoztam már itt ezzel a témával kapcsolatban. Szeretném én is elmesélni a történetemet, kicsit más megvilágításban, mint ahogy ilyen esetekről eddig olvastam.
Gyerekkorommal nem fárasztanék senkit, tulajdonképpen átlagosnak mondható. 17 éves voltam, mikor anyukám úgy döntött, elválik apukámtól 26 év után. Mondjuk ez időről-időre előkerülő téma volt nála. Miután ezt bejelentette, állandó lett a balhé nálunk. Minden nap sírva aludtam el, elég rossz volt hallgatni ezt az egészet. Persze pont érettségire kellett készülnöm. Már ment vagy fél éve ez a hajcihő otthon, mikor összefutottam egy sráccal a diszkóban. Szükségem volt valakire, ő pedig jókor volt jó helyen. Nem volt az esetem, de elkezdtünk járni. Nehezen indult be a kapcsolat, eléggé nyers és beképzelt fiúnak tűnt. Nem jósoltam neki sokat. Aztán rájöttem, hogy csak saját magát adja, és teljesen őszinte. Így csalódás sem ért, hisz első naptól nem játszotta meg magát. Ez imponált nekem.
Végül is összemelegedtünk, és 2 év járás után odaköltözött hozzánk. Rá 2 évre megvolt az esküvő is.
Nagyon jól kiegészítettük egymást, és mindig megértettük a másikat. Mindketten fekete bárányok voltunk a saját családunkban, és hasonlóan gondolkodtunk a jövőnkről, vagy akár az élet nagy dolgairól is. Unalmasnak egyáltalán nem volt mondható az életünk. És ami fontos, szerettük egymást. Született 2 gyönyörű gyermekünk is, akik mára már 11 és 9 évesek.

Mindig úgy gondoltam, hogy boldog család vagyunk. Egészen tavaly tavaszig....
Észrevettem férjemen, hogy nagyon megváltozott, mintha nem is lenne itt lélekben. Egy darabig úgy gondoltam, hogy csak rossz passzban van, de be kellett látnom, hogy valami nem stimmel nála. Szóvá is tettem a dolgot. Ő elismerte, hogy igen, megváltozott, és neki már ez az élet nem tetszik. Mindig csak a gyerekek körül forog minden, és ez neki már nagyon terhes. Többször szeretné, ha lepasszolnánk őket a mamához. Ez volt az első beszélgetésünk, amit még jó pár hasonló is követett. Minden alkalommal más volt az indok, hogy miért olyan hideg és közönyös velem.
Aztán rájöttem miről is van szó valójában: beleszeretett az egyik kolléganőjébe. Nagyon megrázó felismerés volt, eléggé magam alatt voltam. Úgy gondoltam, hogy meg kell próbálnom valahogy visszahódítani, még mielőtt viszonyba nem kezd a nővel.
De sajnos nem mentem vele semmire, és még a nyáron közölte, hogy költözni fog albérletbe. A nagyobbik gyerek születésnapját még hajlandó volt megvárni, ami szeptemberben van. Így októbertől szingliként élek gyermekeimmel. Összességében 18,5 évig voltunk együtt.

Hogy azóta milyen az életem? Teljesen megváltoztam, és alkalmazkodtam az új életemhez. Talán még soha nem voltam ennyire biztos magamban. Sokak szerint kiegyensúlyozottabb is lettem, mint korábban. Ez jó nekem is, és gyermekeimnek is.
Férjem már szeretne visszajönni. Kiderült, hogy mégsem lesz olyan boldog azzal a nővel, akihez persze rögtön oda is költözött ősszel. Pár hónapja már egyedül él egy albérletben.
Nagyon jóban vagyunk, sokat beszélgetünk, közös programokat is szervezünk négyesben.
De kibékülni nem fogok vele soha. Nem haragszom rá, így nem, hogy külön élünk. Ha újra egy pár lennénk, nem tudnék neki megbocsájtani. Ez azt jelentené, hogy semmisnek tekintem az egészet, mintha meg sem történt volna. De nagyon is megtörtént, és én ezt nem akarom elfelejteni. Nem a megcsalás a lényeges a dologban, hanem, hogy képes volt elhagyni a családját, a saját önző érdekei miatt. Nekem egy ilyen férfi nem kell. Már nem tudnék megbízni benne.
Sokan azt mondják, hogy megérdemelne egy második esélyt. Én ezzel nem értek egyet. Tudta, hogy mit csinál, mit veszíthet. Lyukat beszéltem a hasába ezzel kapcsolatban. De nem hallgatott rám.
Egyébként jobb így a kapcsolatunk, mint mikor együtt éltünk. És sokkal jobb apa is lett. Úgy érzem, mindannyiunknak jobb lett bizonyos szemszögből az élete. Mindenesetre sokat tanulhattunk az esetből. Férfiként már egyáltalán nem érdekel.

Hogy mi ebből az egészből a tanulság számomra? Talán az, hogy senkiben ne bízzak meg teljesen, mert nem tudhatom, mit hoz a jövő. És ha egy nap lesz megint valakim, vele sokkal többet kell beszélgetnem a kapcsolatunkról, érzéseinkről.
Talán, ha jobban odafigyel egymásra két ember, akkor az ilyen értelmetlen szakítások elkerülhetőek lennének.
(A cikket beküldte: Gabi0206)



Tanulság!
Az én sztorim 16 éves koromban kezdődött, amikor még bármit megadtam volna azért, hogy valaki szeressen, hogy felkaroljon. Az álmom teljesült is, de közben nem vettem észre, hogy nem is vagyok ébren... »

Miért jó házasnak lenni?
Sokan azt mondják manapság, hogy a házasság az csak nyűg. Azzal annyi baj van. Egyedül élni sokkal jobb. Mert nem kell állandóan a férfit szagolni. Nem kell a férfi zoknijait mosni. Vagy, mert nem kell állandóan eltűrni, hogy az asszony vásárolni akar. Vagy, mert... »




Minden jog fenntartva © 2020, www.szerelemmel.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) szerelemmel.hu | WebMinute Kft.