Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Esküvő és házasság

Esküvő - gyerek: igen vagy nem?

Idén férjhez megyek, de sok a bonyodalom ekörül családon belül. És még mekkora lenne ha tudnák, hogy valószínűleg sohasem akarok majd gyereket szülni...
Mindig is szerettem szerelmes lenni, valószínűleg túl sokszor voltam szerelmes pusztán a szerelem gondolatába, de mindig is tudtam: egyszer megtalálom az Igazit és férjhez megyek!


A Nagy Ő majdnem 4 évvel ezelőtt tavasszal lépett be az életembe és az első pillanattól kezdve tudtam, hogy tényleg Ő az, akire eddig vártam.:)
Én akkor voltam 20 éves, ő 29.
Mivel a párom majdnem 10 évvel idősebb nálam, ezért kezdetben a szüleinknek voltak ellenvetéseik a kapcsolatunkat illetően.
De mi már 3 hónap után összeköltöztünk és a következő év karácsonyán megkérte a kezem.
Azt meg kell jegyeznem, hogy már a kapcsolatunk elején tisztáztam a párommal, hogyha ő már családra vágyik, akkor ne fordítsuk komolyra a dolgot, mert én még nagyon fiatal vagyok ehhez. Nem is akarok egyelőre gyereket, de még az is megeshet, hogy soha nem is fog kialakulni bennem a baba iránti vágy.
Ő ezt elfogadta, mert neki sem voltak babás tervei.
3 hónap után összeköltöztünk és a következő év karácsonyán megkérte a kezem. A baj itt kezdődött, mert bár én nem tudtam az eljegyzési szándékáról, senki más sem és a családját nagyon bántotta, hogy nem avatta be őket a dologba.
Szerintem a legnagyobb problémájuk az, hogy bár akkor már 30 éves volt a párom, nem tekintik őt igazán felnőtt embernek és mindig megpróbálnak uralkodni rajta és befolyásolni őt.
Nyilván én sem vagyok a szívük csücske, bár sohasem tettem ellenük semmit sem!

Idén tavasszal lesz 4 éve, hogy együtt vagyunk, és most fogom betölteni a 25. életévemet is, ezért tavaly arra gondoltunk jó alkalom lenne ez arra, hogy idén tartsuk meg az esküvőnket. Szűk családi körben terveztük, amit egy vacsorával koronáztunk volna meg.
Mindent meg is szerveztünk:
- megvettük a gyűrűket,
- megrendeltük a meghívókat, köszönőajándékokat,
- megvettük a ruháinkat és minden kiegészítőnket,
- lefoglaltuk a vacsora helyszínét,
- leegyeztettük az időpontot a P. hivatalban,
- felkértük a fotóst.
Majd karácsonykor mindkettőnk családjának bejelentettük a dolgot. Az én szüleimnek semmi ellenvetése nem volt, gratuláltak és minden részletre kíváncsiak voltak.
Másnap a párom szüleihez mentünk nagy családi ebédre ahol a párom testvérei és a családjaik is ott voltak, itt már nem volt olyan szívélyes a fogadtatás!
A párom bejelentette, megmutatta a gyűrűinket és mintha mindenki megnémult volna: teljes csönd volt egy teljes percig és mindenki csak bámult!
Nem tudom mire számítottam, de azért ez elég durva reakció volt.
Még csak nem is gratulált senki...(Szerintem ez szánalmas, legalább megpróbálhatták volna palástolni az érzelmeiket!)
Majd nagy nehezen magukhoz tértek és a részletek után érdeklődtek. Elmondtuk, hogy mi már mindent leszerveztünk, hamarosan megkapják a meghívókat és csak annyi dolguk lesz, hogy eljöjjenek.
Na, ekkor kitört a botrány: hogy gondoljuk mi, hogy úgy választjuk ki a gyűrűinket, hogy még csak nem is szólunk róla előre? A ruháinkat sem látta senki, milyen dolog ez?
Ráadásul csak szűk családi körben? És akkor mi lesz az ő testvéreikkel (szülők), azok gyerekeivel, meg azoknak a gyerekeivel, meg az unokatestvéreikkel, meg az ő családjaikkal és a barátaikkal és a párom főnökével?
Ez volt az a pont ahol már olyan hangosan dobogott a szívem, hogy azt hittem vagy kiugrik a helyéről vagy infarktust fogok kapni az idegtől, amit le kell nyelnem. Próbáltam kifejteni a véleményemet és a párom is, de annyira lehurrogtak minket, hogy csak pár szót sikerült kinyögnünk.
Durván 70 főt akartak meghívni! Mondtuk, hogy nincs annyi pénzünk arra, hogy lakodalmat tartsunk és most szeretnénk tisztázni: nem is akarunk!
Erre azt mondták, hogy oké, akkor csak az esküvőre hívjunk meg mindenkit és a vacsira csak a szűk családot. De kérdem én, hogy nézne az ki, hogy lezajlik az esküvő mindenki kiáramlik az utcára, ott puszilkodunk és kezet rázunk mindenkivel, majd megmondjuk a tömegnek, hogy most már elindulhatnak haza, mert nekünk el kellene indulnunk vacsorázni, de igazán köszönjük a részvételt!
Leendő anyósomék szerint ezzel abszolút semmi probléma nincsen! Hát persze...
Ott kiabáltak velem(!), hogy márpedig ők a saját fiuk esküvőjére azt hívnak meg, akit csak akarnak.
Ekkor már tényleg úgy éreztem, hogy fölrobbanok és én is emelt hangnemben mondtam, hogy nem. Nem azt hívnak meg, akit csak akarnak, mert ez a MI esküvőnk lesz, nem az övéké! Tehát a meghívottak listáját is mi állítjuk össze, mert MI fogunk összeházasodni és azok lesznek ott, akiket MI ott szeretnénk látni. És ennyi!
Kiabáltak még egy ideig és azt mondták, hogy ők ezt ilyen formában nem engedik, plusz a párom szemére vetették, hogy egy papucs, ha ezt hagyja nekem! És mégis milyen élete lesz mellettem, ha én így elnyomom az akaratát?
Meg egyszer: a párommal közösen szűk családi körben terveztük az esküvőnket, ez nem csak az én tervem volt.
Tehát, ez nem sikerült túl jól...
Majd újra leültünk az én szüleimmel elmesélni mi történt és arra jutottunk, hogy mivel ezt nem lehet közös nevezőre hozni menjünk el csak ketten a tanúinkkal és egy fotóssal. Majd a kapnak fényképeket.
Mivel másképpen ezt tényleg nem lehet összehozni úgy, hogy mindenkinek jó legyen a dolog, ezért ezt választottunk. De ehhez időpontot kellett változtatni: szombatról áttettük péntekre, hogy ne kelljen fizetnünk a szertartásért.
Le kellett mondanunk a meghívókat és a köszönőajándékokat, mert nyilván már nem lesz rájuk szükség.
Le kellett mondanunk a vacsit is, mert mivel csak öten leszünk, teljesen mindegy hová ülünk be péntek este vacsorázni... Ezért nem kell előre foglalni!
Miután mindent átszerveztünk a párom otthon bejelentette a dolgot, miszerint módosult a dolog és csak öten megyünk el.
Erre az anyukája engem hívott föl, hogy mégis mi ez az egész és miért nem vagyok én hajlandó engedni a 21-ből? (28-at mondott, de nem javítottam ki!:D)
Mondtam, hogy nem. Más megoldás nincs, mert mi nem akarjuk, hogy ott legyen a fél város...Ők meg nem akarják, hogy csak a szűk család legyen ott, mondván nehogy kimaradjon valaki. Tehát mivel más megoldás nem létezik csak ez maradt lehetséges alternatívának vagy az, hogy nem lesz semmiféle esküvő!
Majd jött azzal, hogy nekem milyen borzalmas hozzáállásom van az élethez, hogy ő ezt képtelen fölfogni - pedig próbálja!
Mondtam neki, hogy tőlem is nagyon messze áll az övé, tehát ezen vitatkozhatunk.
Majd még ő rakta le sértődötten a telefont, hogy:
"Na, jól akkor helló!"

Már előre félek attól a jelenettől, amikor a gyerek témára terelődik a szó... MI ugyanis nem tervezünk gyereket.
Ennek több oka is van:
- még nagyon fiatal vagyok, nem állok készen az anyaságra
- mindig is azt éreztem, hogy belőlem ez kimaradt (valószínűleg nem álltam sorba, amikor az anyai érzéseket osztogatták)
- egy pici lakásban élünk, ahol éppen csak ketten elférünk
- nincs pénzünk nagyobb lakásra, mivel még mindig törlesztjük a jelenlegi árát
- de ha nem törlesztenénk már, akkor sem lenne elég pénzünk egy nagyobb lakásra (mert ugye azt be is kell rendezni, ne adj Isten, ha valamit még fel is kell újítani rajta!)
- egyszerűen nem érezzük szükségét egy gyereknek
Hogyan lehetne mindenféle tartalék nélkül gyereket hozni a világra? Anélkül, hogy helye lenne? Hogy pénzünk lenne a kis dolgaira és félretett pénzünk baj esetén? (Mert sohasem lehet tudni!)
Rengeteget dolgozunk, szombaton is...Mégis mikor lenne időnk egy gyerekre, amikor még nagyon egymásra sincs?
Szerintem óriási felelőtlenség csak úgy a semmire világra hozni egy babát!
Nem mondhatom, hogy sohasem lesz gyerekünk, de biztosan tudom, hogy egyelőre nem szeretnénk.
Nagyon nem. Egyáltalán nem vágyom gyerekre és ha ez így marad, azt sem fogom bánni.
Anyukám szokott azzal jönni, hogy valami nagyon nem stimmel nálam ezen a téren: mert egy nő azért nő, hogy szüljön és gyereket neveljen. Mi lesz, amikor már öreg leszek és senkim sem lesz, aki figyeljen rám, aki hozzám szóljon vagy csak rám nyissa az ajtót?
Őszintén szólva, én ettől egyáltalán nem félek. De ha félnék is, akkor sem szülnék félelemből gyereket!
Miért baj az, ha valaki úgy tervezi az életét, hogy nincs benne gyerek?
Én jelenleg úgy érzem, hogy egy gyerek csak kötöttségekkel jár, csupa lemondással. Nem gondolom, hogy egy nő csak azért nő, hogy gyereket szüljön és nevelje... Tényleg ennyi lenne egy nő? Kötve hiszem! Én biztosan nem ezért születtem...
Onnantól kezdve, hogy egy nő gyereket szül mindig a gyerek az első, mindig le kell mondani valamiről, mert a gyereknek ez kell, meg az kell. Amíg meg nem nő sohasem lesz egy perc szabadidőnk sem, mert mindig vele kell foglalkozni. De mégis hogyan, ha már most sincs szabadidőnk?
Nekünk egyszerűen jó így, ketten.:)
(A cikket beküldte: crystaln)



Pénz számolva, asszony verve jó?
A statisztika szerint ma Magyarországon minden héten meghal egy asszony a férjétõl vagy partnerétõl elszenvedett bántalmazásban!A bulvársajtó felhívja rá a figyelmet, tanúi lehetünk áldozatvédõ kampányoknak, mégis: a családon belüli erõszak... »

Jófiúk és rosszfiúk
A "jókislányok" tényleg a "rosszfiúkhoz" vonzódnak? És mindig a "rosszlányok" kapják meg a legjobb lelkű pasikat? Miért van az, hogy általában a párok egyik fele vadóc? Most jönnének ki az ellentétek, ami miatt annak idején beleszerettünk a nagy Ő-be? »





Minden jog fenntartva © 2019, www.szerelemmel.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) szerelemmel.hu | WebMinute Kft.