Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Megcsalás és szakítás

Fellángolás – beteljesülés – elmúlás

Egy rövid, de annál intenzívebb szerelem története, sok "de-vel" és "ha-val", amit nekem nem sikerült teljesen még feldolgoznom.
"Mi a földi élet s minden ragyogványa
Nélküled, oh boldog Szerelem érzése?
Tenger, melyet ezer szélvész mérge hánya,
Melynek meg nem szűnik háborgó küzdése."


Elöljáróban írnék néhány sort magamról, hogy ez a történet még világosabbá váljon. 38 éves vagyok, évek óta élek és dolgozom kint Ausztriában. 14 évig voltam együtt a férjemmel, akivel még diákszerelemként indult a kapcsolatunk. 2004-ben váltunk el és én tulajdonképpen azóta keresem a páromat.
Ez nem görcsös keresést jelent, de azért szeretnék már végleg megállapodni és hát a gyerekvállalás öröméről sem szeretnék teljesen lemondani még. A válás óta voltak hosszabb-rövidebb ideig tartó kapcsolataim, de egyikben sem éltem át azt, mint amelyikről írni szeretnék.

Tavaly a kolléganőimtől kaptam születésnapomra egy 2 éves „élőfizetést“ egy társkereső irodába. Ők kifizették egy részét, a többit nekem kell. Ez úgy működik, hogy az iroda kiválaszt egy – szerintük - hozzám való férfit és annak az adatait elküldik nekem levélben, míg az enyémet egy levélben a férfinak. Nagyrészt a férfiak jelentkeznek először vagy egy hívással vagy egy rövid sms-el. Ilyenkor nem tól sokat beszélünk, csak megbeszéljük a randi helyét és idejét. Én ezeket a randikat mindig érdekesnek tartom, hiszen mindig fénykép nélkül „vakon“ találkozunk először, így mindenféle előítéletek nélkül.

Nos a legutóbbi ilyen ajánlatom, egy 35 éves, két éve elvált szakács volt, aki egy 9 éves kisfiú édesapja, akit a volt feleség nevel. Nevezzük G-nek.
Nagyon szimpatikus, kedves sms-el jelentkezett nálam, de én meg nem kaptam semmiféle levelet az irodától így semmit sem tudtam róla, hanem el kezdtünk sms-t váltani. Már vagy a huszadik körül jártunk, amikor nem volt már energiám többet írni és egyszerűen felhívtam. Írásban G. nagyon kedves, udvarias ember benyomását keltette, amit a jó 30 perces telefonálás csak megerősíteni tudott. Egy hétig minden nap telefonáltunk és váltottuk az sms-eket. Kb. 3 nap múlva vettem észre, hogy ezek a kis üzenetek kezdenek egyre bensőségesebbé válni. Az már az elején kiderült, hogy szimpatikusak vagyunk egymásnak, nagyon sok hasonló hobbink van, és hogy engem nem zavar, hogy van már egy kisfia, aki minden kedden és csütörtökön nála van. Végre eljött a nagy nap, a találkozásunk napja, amit mind a ketten nagy örömmel és G. még egy kis szerelemmel is várt.

Egy vasárnap este láttuk meg egymást először, és mondhatom szerelem volt első látásra mind a két részről. Képzeljetek el egy gyönyörű zöldszemű, 182 cm magas pasit...
Beültünk egy kávézóba, ahol úgy beszélgettünk mintha már évtizedek óta ismernénk egymást, csak valami miatt nem tudtunk találkozni. Rengeteget nevettünk, mind a ketten felszabadultnak és újból fiatalnak éreztük magunkat. Két óra után már megfogtuk egymás kezét és elcsattant az első csók is, ami szinte mennyei volt. Mivel 10 órakor bezárták a kávézót, és mi még nem akartunk elválni, egyszerűen csak sétáltunk, beszélgettünk és ismerkedtünk ezzel az új érzéssel, ami úgy tűnt, mind a kettőnknek új és jó érzés. Hajnali 2-ig voltunk együtt és még vagy 3-ig váltottuk az sms-eket. Tisztáztuk érzéseinket, hogy egyikőnk sem akar csak sexpartnert, hanem tényleg tartós, harmonikus és akár „gyermekes“ kapcsolatot keresünk.
Irtó boldog voltam, szinte repültem, mert úgy éreztem végre megtaláltam az igazit!!

Mivel én másnap szabadnapos voltam és mindenféleképpen szerettük volna látni egymást, megbeszéltük, hogy elmegyek hozzá, mert ő nem tud eljönni, mert a fia jön haza a táborból és suliból el kell hoznia, mert nála fog aludni.
A délután nagyon kellemesen telt, kávéztunk, ettünk, ittunk, beszélgettünk, felszabadultak voltunk és szinte el sem engedtük egymást, hol a szánk, hol a kezünk ért össze és ekkor már elcsattant többször is az a néhány szó, hogy „Ich liebe Dich“. Este megint telefonáltunk és megbeszéltük, hogy egyikünk sem az a gyorsan szerelembe eső, de most aztán sikerült mind a kettőnknek. Úgy éreztem, hogy G. ezt nem csak mondta és írta, hanem éreztette velem is minden mozdulatával, tettével is.

Másnap este találkoztunk megint és nem bírtunk mar a vérünkkel... Erről nem szeretnek bővebben írni, de kellemes volt mellette elaludni és felébredni. Reggel elkísért a villamoshoz, mert én dolgozni mentem és ahogy mentünk le, ott is végig el nem engedtük egymást. Én aki alig mondja, ki, hogy szeretlek (Ich liebe Dich), többször is kimondtam, és mint fiatal koromban a férjemnél megint ereztem a gyomromban azt a jóleső érzést, ami a szerelemet jelenti. A szerelem megduplázta az erőmet a munkában is, jó érzés volt.
Ket napig aztán nem találkoztunk, csak telefonaltunk és írtunk egymásnak, de az érzések változatlanok voltak.
Péntekre megbeszéltük a következő randit. Délelőtt 10 óráig minden rendben volt. Akkor meg G azt írta, hogy „nagyon örülök, amikor hallok rólad, amikor olvaslak és amikor érezlek, csók“. Erre én is válaszoltam valami hasonlót és megbeszéltük, hogy este elém jön a munkába.
Nem jött elém, nem jelentkezett, nem vette fel a telefont, nem reagált semmire. Érdekesnek tartottam ez az egészet, de este nem mentem hozza, nem kerestem öt.
Persze a „női agyamban“ kezdett tisztázódni, hogy ha ő így viselkedik, akkor az azt jelenti, hogy nem akarja valami miatt tovább. Persze itt jön az a kérdés DE miért nem?
Itt most sokan azt gondoljatok, hogy biztos csak „addig“ kellettem neki, de ez így nem igaz. (Nekem volt részem ilyen kapcsolatban, de az nem ilyen volt...)

Szombaton este aztán elmentem hozzá a munka után. Becsengettem, kinyitotta az ajtót és az első szava az volt, hogy tudtam hogy el fogsz jönni, de az hittem már tegnap. Bementünk a lakásba, hát én még ennyire zavarban, depressziósan, összeesve nem láttam férfit. Hozzá kell tenni, hogy nekem mondta, hogy vannak olyan fázisai, amikor egyszerűen nem akar senkivel beszelni, nem veszi fel a telefont meg az Anyukájának sem. Próbáltam egy kicsit beszélgetni vele, de egyszerűen lehetetlen volt. Elmondta, hogy villámcsapásként érte ez a hirtelen szerelem és most inkább mégsem akar tartós kapcsolatot, de nem tudja, hogy miért, pedig azt tudja, hogy mi boldogok lehetnénk. Az egész túl gyors volt, és fél attól, hogy mégsem fogom elfogadni a kisfiát. Jó fél óra után aztán meguntam és eljöttem.

Akkor most jönnek a HA-k:
- ha nem történt volna meg ez a hirtelen fellángolás, együtt lehetnénk-e még - nem tudom
- ha nem fekszünk le ilyen gyorsan egymással, együtt lehetnénk-e még - nem tudom
- ha én nem álltam volna fel és mondtam volna neki, hogy minden jót kívánok, együtt lehetnénk-e még – nem tudom
- ha mindenre több időt hagytunk volna, együtt lehetnénk-e még – talán

Az vesse rám azonban az első követ, aki hasonló cipőben nem tett volna hozzam hasonlóan. Úgy gondoltam mind a ketten érett felnőtt emberek vagyunk, akik egy kicsit tudjak az érzéseiket koordinálni.
Sokan azt is mondhatjátok, hogy jobb így, hogy az elején lett vége, mert később meg nagyobb fajdalommal járt volna. Higgyétek el így is fáj eléggé, úgy érzem a szívem egy része meghalt, de csak azt tudom kívánni mind a kettőnknek, hogy találjuk meg azt az igazit, aki jóban-rosszban mellettünk van és együtt lehet vele megöregedni.

Ezt a kis történetet, csak azért szeretném megosztani veletek, hogy kiírhassam magamból a szomorúságomat és ismerjetek meg egy férfit, aki eltaszította magától a boldogságot!
(A cikket beküldte: Macika71)



Dilemma
Túl egy selejtes párkapcsolaton egy új kapujában... Amikor már kiléptél az előzőből, és tudod, hogy egy jobb vár rád, de mégis képtelen vagy belekezdeni. Túl sok a megválaszolatlan kérdés, úgy érzed csak az idő az, ami majd rendbe hozza a dolgokat, de közben félsz... »

Szerelem nagy korkülönbséggel
2 éve ismertem meg, levett a lábamról első pillanatban. A gond csak ott van, hogy 22 évvel idősebb nálam. Ő 44 éves, én 22. - Mit tegyek?! - ezerszer felteszem magamnak ezt a kérdést, de csak arra jutok, hogy szeretem Őt. »





Minden jog fenntartva © 2020, www.szerelemmel.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) szerelemmel.hu | WebMinute Kft.