Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Szexualitás

Heteróságom története

Ez az előző cikkem "előzménye". Kotyesz nevű, aktív fórumozó társunk felszólított, írjam meg, az előéletemben miért férfiakkal voltam, milyen kapcsolataim volt velük, akkor hogy éltem őket meg, és hogyan látom utólag most?

Gondoltam, eleget teszek kérésének, bár már most látom, hogy az első cikkemnél is nagyobb port fog ez kavarni, főleg, hogy ha már írok, akkor tényleg írok, de akkor 1-2 helyen nem biztos, hogy lesz benne köszönet. Szerintem csak a világra nyitott emberek olvassák el.


Nos, nem is tudom, hogy hol kezdjem....
Hogy miért is férfiakra esett a választásom korábban, erre rövid, és egyszerű a magyarázat: Eszembe se jutott, hogy lehetne másképpen is, ezért meg sem fordult a fejemben, hogy válogassak más irányban is. De alapvetően persze, ez a természetes. Ezzel nincsen semmi gond. Hogy ez később miért fordult át bennem, miért jutott ez eszembe, miért változott ez meg bennem? Talán azokért a dolgokért, amelyeket lentebb felsorolok? A férfiakban történő csalódások miatt? Vagy azért, mert ez valójában mindig is bennem lapult, csak nem tört felszínre? És a rossz kapcsolataim ennek is betudhatóak? Vagy nincsen ebben semmi titok, csak egyszerűen azért, mert megtaláltam azt az EMBERT, akire nekem van szükségem, aki történetesen egy NŐ, és efelett a részlet felett csupán képes voltam átlépni, és csak ezért? Őszintén szólva, nem tudok erre választ adni. Mindenki döntse el ki-ki maga, hogy mit gondol.

Első (Legyen a neve 1. hiszen senkit nem akarok nevén nevezni) barátom, aki gyakorlatilag majdnem mindenben első volt, 1 évig volt meg. 15 voltam, amikor megismertem egy szórakozó helyen. Igazából soha nem tetszett nekem, mint férfi, csak azt gondoltam, én olyan csúnya vagyok, és kövér, hogy más nekem nem jut, örüljek, ha ő rám néz. Ő 22 éves volt akkor, és természetesen észrevette milyen kisebbségi komplexusokkal küzdök, ezért ezeket erősítette is bennem, idézem: „Igaz, hogy nagy a feneked, de azért még szeretlek” és a kedvencem „Amikor megismertelek, szégyelltem melletted menni az utcán”. Azért annyi rosszat mégsem mondhatok rá, hiszen becsülettel várt rám, és várta, hogy oda adjam neki szüzességemet, amire várt, kicsit több mint fél évet, ha jól emlékszem. És ezt az egyet köszönöm neki, hogy türelmes volt. Egyébként korai magömlése volt (1-2 percnél soha nem bírta tovább), és mivel tapasztalatlan voltam, így sikerrel meggyőzött arról, hogy ő nagyon jó az ágyban, és én pedig frigid vagyok. Minden nő úgy élvezte vele, hogy sikított a gyönyörtől. Én maximum a fájdalomtól tudtam volna sikítani, mivel nem rendelkezett kis méretekkel, és a bemelegítésre soha, de soha nem adott, igazából a szex, mint olyan nálunk 10 perc volt elejétől a végéig, és akkor már sokat mondtam szerintem.
A kapcsolatunk végét az jelentette, hogy megjött az önbizalmam, nyitottam a világ felé, rájöttem, hogy nem vagyok csúnya, rájöttem, hogy szépnek tartanak a férfiak, mert minden lépésnél megfordultak utánam, és rájöttem, hogy egymagam nagyon tudom élvezni a testemet… Megmondtam neki, hogy menjen el orvoshoz, nem vagyok frigid, és hogy elhagyom. Természetesen sírva kúszott még hetekig, hogy fogadjam vissza. Na persze.
Utólag egy gonosz féregnek tartom, aki visszaélt a tudatlanságommal, a fiatalságommal, elhitette velem, hogy rossz vagyok, hogy értéktelen, csak azért, hogy én elfogadjam, és szeressem őt. Ha ez eszembe jut, akkor a mai napig is mérhetetlenül sértve érzem magam. Nem azért, mert nem szeretett, hanem azért, mert akkor ezt tette velem, tudatosan. Mert a tudatosságában szinte biztos vagyok. Egyébként azt is gondolom, hogy talán korai volt, és rossz ember volt, akivel ezeket a perceket megéltem. De semmit nem bánok, hiszen szeretem azt az embert, aki ma vagyok.

A 2. férfiúval kicsit több, mint 1 évet voltam együtt. Akkor voltam én kb. 17, ő 25. Ő már szerelem volt, boldogság. Nagyon sokat adott nekem minden szempontból, odafigyelt, szeretett, és én is szerettem. Most is, most is, ha rá gondolok, csak jó dolgok jutnak az eszembe. Sajnos a testiséget akkor is csupán egyedül tudtam kiélvezni, de ez nem okozott mellette gondot, nem csináltam belőle ügyet. Ő oda figyelt rám. Hogy miért lett vége, azt a mai napig nem tudom pontosan. Nagyon haragudtam rá, és úgy éreztem, soha senkit nem fogok szeretni többé. Ma úgy látom, azért lett vége, mert azt hiszem, hogy nem becsültem meg eléggé, és nem vigyáztam rá. Elhagyott.
S azt a fájdalmat, amit akkor éltem át, tudom, hogy még egyszer nem élném át úgy, olyan intenzitással soha. Nem azért, mert őt szerettem a leginkább, hanem azért, mert az „elhagytak s nem kellek” érzés akkor még idegen volt számomra. Akkor azt hittem nem tudok nélküle élni, de mai fejjel már tudom, hogy nem tudnék vele élni. Tudom, hogy azért fájt ennyire, mert még soha nem éltem át azt, hogy nem kellek. És a veszteség érzése volt ennyire borzasztó. Hogy valakit én elveszítettem. Ezért nem fog semmi már ennyire fájni. Mert aztán természetesen túl éltem, kihevertem, s rájöttem, hogy az ilyen tragédiákat és gyászokat végül mindig kiheveri az ember, végül mindig megvigasztalódik, csupán idő kell hozzá. És kellenek a gyászok, a veszteségek, a tanulságok miatt, és azért, hogy később, ha megtaláljuk azt, aki tényleg értünk született e földre, tudjuk, hogy mekkora kincset találtunk, tudjuk, hogy mit veszíthetünk, és tudjuk, hogyan vigyázzuk rá. Szerintem ez egy tanulandó és nagyon fontos dolog. Mint ahogyan azt is meg kell tanulni, hogy mi magunk milyenek vagyunk, és pontosan milyen ember típussal tudunk harmonikusan kijönni.
Később, évek múltán még meg keresett, és a mai napig is van, hogy felkeres, beszéljük meg, és kezdjük újra. Megbánta, amit tett, és azóta sem tette túl magát azon, hogy elküldött és aztán hagyott elmenni. Amikor ezzel először felkeresett, akkor jöttem rá, a fentebb leírt következtetésekre, és az utólagos tapasztalatokra.

A következő említésre méltó 3. majdnem 1,5 évig volt meg. Ő is szerelem volt. Szexuálisan ő sem volt kielégítő, továbbra sem, de igazság szerint addigra már beletörődtem, hogy én ilyen vagyok, és nekem az ilyesféle élvezetek egyáltalán nem lehetségesek. Elfogadtam, és ezt ő is elfogadta. Nem lett volna probléma a kapcsolattal, ha nem lett volna betegesen féltékeny. Mindenre, mindenkire féltékeny volt. Az elején még nem voltak gondok, de a 3., 4. hónap után elkezdte a féltékenykedéseit. Zavarta, ha a szüleimmel vagyok, zavarta, ha a barátnőmmel, nem mehettem sehová nélküle, de ha társaságba vittem, akkor is azt figyelte, ki az, akire kivetettem a hálómat. A kaput az tette be, amikor kiderült, hogy mindenféle online dolgomat töri, és olvassa. Fél 5-ig dolgoztam, de amikor rájött, hogy egy pasival ülök egy irodában, kettesben, akkor már délután 3-kor ott állt a bejárat előtt, és várta, hogy végezzek, közben csörgette megállás nélkül a telefonom. Emiatt már munkája sem volt, semmije nem volt. Állandó depresszióban szenvedett, amiből nem lehetett kirángatni.
Én mindent megtettem érte, még pszichológushoz is elvittem, de nem volt hajlandó eljárni, és semmi nem segített. Azt gondoltam, ha megismer, akkor majd rájön, hogy tőlem nem kell tartania, én megbízható vagyok. Mert az vagyok. De végül annyira kikészített, hogy szó szerint menekültem előle, rosszul voltam tőle, és úgy éreztem, soha többé nem akarom lekötni magamat senki mellett. Utólag úgy gondolom előbb el kellett volna hagyni. Ma ezt egy napig nem viselném el. Lehet, hogy sok emberben csalódott, de miért nekem kellett a sérelmeiért vezekelnem, amikor soha semmi rosszat nem követtem el? Nem tudom. Számomra ő egy beteg ember, és az édesanyjától tudom, hogy a mai napig munkanélküli, és minden nővel azt játssza, amit velem. Bizony, ez egy ördögi kör.

Szóval, volt egy 2 évem, ameddig senkire nem tudtam ránézni. Ha közeledtek hozzám, akkor elutasítottam. Rosszul voltam a kötöttségektől, és attól a gondolattól, hogy valaki számon kérjen, és figyelje az életemet. Élveztem, hogy egyedül vagyok, hogy szabad vagyok.
De természetesen, társas ember lévén, egy idő után eljött az ideje annak, hogy szerettem volna újabb kapcsolatba kezdeni, hiszen nekem is kellettek érzések. Így hát tenni akartam ezért. Több próbálkozásom is volt, de inkább azokat írnám le, amelyek bármilyen szempontból lényegesebbek voltak.

Volt egy srác, legyen 4. Régebb óta ismertük egymást, még nagyon régről. S egyszer csak felbukkant az életemben. Nagyon jól kijöttünk, nagyon kedves volt, nagyon édes, és nagyon tetszett. Nagyon összemelegedtünk, csodás randik voltak, piknikezni, kirándulni vitt. Tudta, mire van szükségem. A dolog összesen 2 hónapig tartott. Azt mondta, mindig olyan nőről álmodott, mint én. Tökéletes vagyok számára. Csak neki nehéz bíznia, mert nagyon fél a csalódástól. De úgy érzi megtalálta, akit keresett. Le is varázsolta rólam a bugyit egy idő után, hiszen már nagyon vágytam az érintésre. Pár alkalom volt is, amíg megkapott, úgy 4-5 (számomra ezeknek szintén akkora volt a sikere, mint az előzőeknek), majd egyszer csak se szó, se beszéd, eltűnt az életemből. Mint a kámfor… Később azzal indokolta mind ezt, hogy ne haragudjak, de valójában ő nem is akart komoly kapcsolatot. Nem szeretném részletezni, hogy mit éreztem. Azt éreztem, egy lábtörlő vagyok, egy levetett rongy. És ismét nem kellek.
Nem az fájt, hogy csak a szexre volt szüksége, hanem az, hogy még annyira sem vett ember számba, hogy közölje ezt velem. Hogy átvert, hogy hazudott. Hogy érzelmeket hazudott… És mindezt egy vállrendítéssel elintézte. Nem érdekelte. Ez fájt.

Kihevertem ezt is. Majd a kedvenc kolléganőm fia elhívott a szalagavatójára. Már régebbről ismertem, nagyon jóban voltunk, és ugyan fiatalabb nálam 2 évvel, de nagyon helyes és értelmes, kedves srácnak tartottam. Szemet vetett rám. Azt mondta, mindig rólam álmodott, amióta először meglátott. Együtt voltunk 3 hónapot. Nem akarom minősíteni, milyen volt. Nem nevezném rossznak, bár azt érzem így utólag, hogy rajtam vezette le fiatalkori önző szexuális vágyait, és az, hogy nekem ez éppen milyen, cseppet sem foglalkoztatta. Csupán azt sérelmezte „miért nem üvöltök élvezetemben”. Vége lett elég hamar, hiszen ő még fiatal és „nem alkalmas egy komoly kapcsolatra”. Ezt én is így láttam, közösen döntöttünk így. Mint később kiderült a szilveszteri buliban, ahová elvittem magammal, a barátaim közé, egy messzi ismerős lányt nagyon magáévá akart tenni a mosdóban… Nem vetettem ezt utólag a szemére, betudom annak, hogy forrófejű volt, és fiatal.

Később megismertem egy pasit, egy buliban. Nagyon megragadott… Nagyon nagy tűz volt benne. Nem volt egy álom férfi, nem volt az ideálom se, de volt benne valami megmagyarázhatatlan tűz, ami folyamatosan vonzott volna magához. 3 randink volt, ő végig arról beszélt, hogy egyedül álló, és milyen jó lenne neki valaki, akivel jól kijön. A randikba bele is adott apait-anyait. 3 randi után gondoltam megkeresem az iwiwen, és bejelölöm ismerősnek. Ez volt a nagy szerencsésem, ugyanis így bukott le azzal, hogy van barátnője… Kapcsolatban, és a közös, elmaradhatatlan képek... Akkor írtam neki egy üzenetet, és megkérdeztem tőle, mégis most van valakije, vagy sem. Az üzenetemre választ még mindig „várom”. Tehát a válasz az igen, kapcsolatban élt, és valamilyen oknál fogva engem szervezett volna be a titkos másodiknak a titkos állandó mellé. De azért ismerősnek visszaigazolt!

És aztán ekkortájt történt, hogy megismertem mostani páromat. Felmentem a chatre, mert magányosnak éreztem magam, beszélgetni akartam valakivel, aki nem férfi. Mivel mindenki tudja, egy ilyen helyen miért vannak az emberek, így női társaságra csak a leszbi lányok szobában tehettem szert. Ott írt rám a mostani párom. És ott kezdődött minden. Innen kezdődik az első cikkem.
Azóta harmónia, boldogság, bizalom, szeretet, odafigyelés, őszinteség. Szexuális gyönyörök, nem utolsó sorban. Nem bántam meg, és úgy érzem, egy problémától megszabadultam!
Hogy mi vett rá arra, hogy több legyen ez, mint barátság? A csalódások, az ösztönök, vagy egyszerűen, mert ő az? Nem tudom. De szerintem csak az a lényeg, hogy most, most boldog vagyok. És ŐT azzal a bizonyossággal szeretem, amit még soha nem éreztem…

Van, aki azt gondolja, ezek vele nem lehetnek valódi érzelmek. Én azt mondom, de azok. És hogy ezt honnét tudom? Ha a világról Ő eltűnne, de mindenki maradna, akkor nem tudnék tovább létezni. Nélküle nem. Ha a világról minden ember eltűnne, de Ő maradna, akkor tudnék, és akarnék is létezni, tovább, vele. Nem lenne elég ember, hogy az Ő által hagyott űrt betöltse, de Ő elég lenne, hogy betöltse a mindenki más által hagyott űrt…
Ez az, amit bizton tudok. És ez az, amit soha nem éreztem. Nem tudom, ez manapság mennyire sűrű érzés az emberek között?
(A cikket beküldte: market)



"Ha rádmászik, mászd meg... mert elmászik"
A cím vicces, de annál logikusabb. Bevallom, először engem is meglepett, amikor kigurultak a szavak kedves barátnőm szájából. Vasárnap este volt. Amolyan csajos estét tartottunk. Pelenkázással alapoztunk, gyereksírással hangolódtunk, majd holtfáradtan egy székre... »

Szerelem és boldogság 60 évesen
Az internet és a házasságon kívüli kapcsolat adta lehetőségek a szerelemhez és a boldogsághoz. Valamint hogyan lehet 60 évesen elkezdeni és megtartani egy minden szempontból működő kapcsolatot, létezik-e szerelem és boldogság a hatodik X közelében? »





Minden jog fenntartva © 2018, www.szerelemmel.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) szerelemmel.hu | WebMinute Kft.