Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Szerelem

Létezik igazi szerelem

Azért szeretném megosztani veletek a boldogságomat, hogy elhiggyétek mindenki megtalálhatja az "igazit". Nekem sikerült...
Egy rossz házasság és válás után testileg, lelkileg összetörve, jóval 20-on túl azt hittem, ez már nem lehetséges.


Idén októberben volt az első beszélgetésünk 3. évfordulója. Egy társkereső oldalon ismerkedtünk meg, ahol én kb. fél napig voltam fenn.
Ő írt egy rövid levelet, amiben elkérte a telefonszámom. Mikor megadtam, azonnal elkezdtem "verni a fejem a falba". Egy kicsit sem szép fiú volt a képen. Ezzel is kezdtem aznap este a beszélgetést: "nem tetszel, de azért beszélgethetünk." Ez a beszélgetés este 8-tól hajnali 3-ig tartott.
Egy hét múlva randiztunk először. Délután 2-re volt megbeszélve a találkozó. Szerencsére megkérdeztem, mivel fog jönni. A kép alapján nem ismertem volna fel. Az autóból egy nagyon helyes, kék szemű, ápolt, jól öltözött fiú szállt ki. Elvitt egy étterembe és addig beszélgettünk míg egyszer csak észrevettük, hogy már lekapcsolták a lámpákat. Hazamenni még egyikőnk sem akart, ezért elmentünk sétálni (éjszaka!) kiültünk egy sziklára, aztán hajnali 4-ig beszélgettünk az autóban.
Ezután nehéz 2 év következett. 50 km volt köztünk a távolság. Mindketten reggeltől estig dolgoztunk, csak hétvégén tudtunk találkozni, akkor is sokszor csak vasárnap. Nagyon sokat szenvedtem ebben az időszakban, de közben nagyon boldog is voltam, hogy megtaláltam Őt.
Mindig ilyen társra vágytam. Kedves, figyelmes, megértő és ami a legfontosabb, imád engem. Szinte már rajong értem. Pedig elhihetitek, nem vagyok tökéletes, sem kívül, sem belül. Ennek ellenére Ő gyönyörűnek lát és úgy szeret, ahogy vagyok. A második évben már nagyon nehéz volt úgy vele, hogy mégis nélküle. Ezt többször szóvá is tettem. Soha nem haragudott rám ezért.
Tavaly egy szép nyári napon elvitt abba az étterembe, ahol az első randink volt. Azt mondta azért, mert olyan ritkán vagyunk együtt, hogy szeretne minden együtt töltött pillanatot boldoggá tenni számomra. Az étteremben már feltűnt, hogy kicsit furcsán viselkedik, mintha zaklatott lenne valamiért. Ebéd után szerettünk volna elmenni templomba de addig még volt időnk ezért felmentünk arra a sziklára, amin az első találkozásunkkor beszélgettünk. Egyszer csak megkérdezte mit mondanék, ha megkérné a kezem. Erre én azt mondtam, hogy majd ha megkéred, válaszolok. Erre elővett egy kis dobozt a zsebéből, letérdelt és megkérte a kezem. Természetesen igent mondtam és mindketten sírtunk a boldogságtól.
Karácsony óta együtt is lakunk, továbbra is boldogan. Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy egy ilyen jó embert kaptam a sorstól, de azóta boldog vagyok és hálát adok a jó Istennek, hogy nekem ez megadatott.
Mindenkit arra bíztatok, hogy ne adja fel. Mindannyiunknak megvan a másik fele valahol, csak nem mindig könnyű megtalálni.
(A cikket beküldte: Sümeghi Rendelő)



Jobbat érdemlünk, mint hisszük!
Évek távlatából könnyebb megítélni, mi a jó, mi a rossz döntés. Most rád bízom kedves olvasó, hogy légy a bírám. Bár a sorsom már (valószínűleg) jó vágányra terelődött, néha visszanéz az ember a múltba, hogy hogyan alakult ez így.. Azon szerencsés emberek közé... »

Egy lopott pásztoróra – 20 év után – a férjemmel – anyám ágyában…
Röviden összefoglalva: így is fel lehet dobni egy szürkének induló hétfőt 40 egynéhány évesen, csaknem 20 év házassággal és két nagy gyerekkel a hátunk mögött. Már nem is utálom a hétfőket! »





Minden jog fenntartva © 2018, www.szerelemmel.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) szerelemmel.hu | WebMinute Kft.