Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Szerelem

Magányosság 41 év után

10 hónapja halt meg a férjem, hirtelen, mert előzménye csak annyi volt, hogy fulladt, de arra kapott gyógyszert, amit becsületesen szedett is. Este még semmi baja nem volt, de éjjel jött a roham, egymás után három, de ebből kettő kis roham volt. Én hívtam a mentőket és akkor már olyan stádiumban volt, hogy nem tudtak rajta segíteni. A boncolás kiderítette, hogy rossz volt a szíve és csoda, hogy ilyen sokáig élt, mert meghalhatott volna 30 évesen is, mert olyan beteg volt a szíve.

Azóta nem tudok magamhoz térni, hogy láttam a haldoklását és elvesztettem Őt, aki nekem a mindenem volt. Félemberré váltam, mert nem találom a helyem és éjszakánként Vele álmodom.

Ördögi körbe kerültem és már teljesen bolondnak érzem magam. Beszélek hozzá, mintha itt lenne, de válasz, az nem jön. Beleestem a gödörbe és onnan kikecmeregni nem tudok, pedig próbálok. Tudom, hogy nekem kéne változtatni, de csak forgok mint, akit felültettek a hintára, de nem állítják meg. Már szédülök, de csak forgok-forgok rendületlenül.
Vigasztalnak a családom, a barátok, de a bennem dúló érzelmeket ők nem érzik. Nekem kell ezzel együtt élni, napról-napra és ez borzasztó nehéz. 41 év BOLDOGSÁG után ez a tragédia a földbe döngölt és nincs kiút. Mikor lesz a megnyugvás a számomra, hát az a sötét jövő titka.

Sírás nélkül nem telik egy napom sem, de ez már olyanná vált számomra, mint hogy enni kell, mert jelez a gyomrom. Cukorbeteg lettem, a tragédia váltotta ki nálam. Most aránylag normális keretek között mozog, de vannak kilengések, mert bekavar az időváltozás. Soha nem álmodtam azelőtt, de nem múlik el egy éjszaka sem, hogy ne álmodjak Vele. A reggeli ébredések, hát bizony borzasztóan lehangolnak, mert mindig keresem. Miértek kavarognak a fejemben, de választ nem találok rá, hogy lehet így élni tovább.

Ki tud segíteni nekem abban, hogy elfelejtsem és új lapot nyissak az életemben?
A nyugtatók nem használnak. Talán ez egy folyamat, amit végig kell szenvednem, hogy lélegzetet tudjak venni, ha már kiszenvedtem magam?
Ezek a kérdések kavarognak a fejemben, de megoldás nincs rá. Már naplót is nyitottam, hogy kiírjam magamból az életemet, de csak még rosszabb lett.

Mit kellene csinálnom, hogy eljöjjön a beletörődés?
(A cikket beküldte: legnano)



A mi szerelmünk története
Sokat változott az életem az elmúlt két évben. Elköltöztem otthonról, felnőttem, lett egy csodálatos kisfiam és ami még nagyon fontos megtaláltam az igaz szerelmet. Most megosztom veletek a mi történetünket, amit a világhálónak köszönhetünk. »

Vissza akarom kapni azt, ami elveszett!
Négy éve vagyunk együtt, négy éve élünk nemi életet. Az első másfél évben minden a legnagyobb rendben volt. Az együttléteink gyakoriak, szenvedélyesek voltak és mindig kielégülést okoztak mindkettőnknek. De aztán jött egy nagy törés... »





Minden jog fenntartva © 2019, www.szerelemmel.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) szerelemmel.hu | WebMinute Kft.