Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Megcsalás és szakítás

Vajon meddig bánthat?

Hol húzódik az a határ, ameddig a nő eltűrheti a megalázást, és vajon hol van az a pont, amikor azt kell mondanunk: most már elég!?

Nyilvánvalóan mindenki máshogy vélekedik erről a kérdésről, még én is csak próbálom megérteni az egészet, és elfogadni, hogy márpedig sajnos vannak olyan kapcsolatok, amiket a család tesz tönkre.


Nos, egy számomra testileg-lelkileg megterhelő történetet szeretnék megosztani Veletek, és örülnék, ha kifejtenétek róla a véleményeteket, hátha ezzel is tudunk segíteni egymásnak.

Tehát 4 és fél éve kezdődött az egész, akkor ismertem meg az illetőt. El is hívott egy találkára, amit aztán egy átlátszó indokkal lemondott. Ezután 3 évig semmi hírem nem volt róla, míg 2013 őszén véletlenül össze nem futottunk. Több órát beszélgettünk, viccelődtünk, nagyon jól éreztem magam. Később kaptam tőle egy üzenetet, amiben megmagyarázta a korábbi megfutamodása valódi okát: a haverja szerint én pénzéhes vagyok, és csak ki fogom használni. Akkor nagyon megsértődtem, hihetetlenül rosszul esett.

Végül tavaly februárra megtört a jég, újra elkezdtünk beszélgetni, és kialakult egy őszinte, szeretettel teli kapcsolat. Teljesen megbíztam benne, azt hittem elfogad úgy, ahogy vagyok, és őszintén szeret. A családom imádta őt, mindig azt mondták, süt rólunk a szerelem. Állította, hogy ő az elmúlt 4 évben végig utánam áhítozott, és mindig maró féltékenység töltötte el, ha épp volt barátom.
Mindketten egyetemre jártunk akkor még, mellette dolgoztunk, randizgattunk, szuper volt az egész! Kedves volt, figyelmes, végre - életemben először - azt éreztem, hogy valaki igazán szeret! Azt éreztem, hogy vele akarom leélni az egész életemet! Június közepén összeköltöztünk, azt hittük, egy szuper nyár következik. A családjával évek óta nagyon rossz volt a viszonya, igyekeztem kibékíteni őket, rávettem, hogy gyakrabban beszéljen a szüleivel, aminek ők nagyon is örültek: mondogatták, hogy nekem köszönhetik, hogy visszakapták a fiukat.

Eleinte minden szuper volt, amíg meg nem ismertem a bátyja új barátnőjét. Gondolom, nem kell bemutatni azt az érzést, amikor nem elég, hogy te magad egy senkinek érzed magadat a közelében (állandóan fényezte magát, hogy ő milyen szép, okos és egyébként is tökéletes...engem pedig lenéz, mert rosszabbak a jegyeim - igen, bizony, így nyíltan kimondva - de persze nem a szemembe, nem tudta, hogy hallom a fölső szintről), nade ha ezt még a párod családja, sőt maga a párod is csinálja! Már akkor megmondtam, hogy nekem nem szimpatikus. Amennyire szükséges elviselem, de nem leszünk öribarik. Nos, a párom ezt a szerintem igencsak bizalmas információt szétkürtölte az egész családnak.

Hát ekkor kezdett elszabadulni a pokol! Minden csak róla szólt! A párom elkezdett bántani, közölte, hogy neki sosem leszek elég jó, mert a bátyja barátnője jobb, kedvesebb, okosabb, szebb! Hogy szerinte én bolond vagyok (gyenge az idegrendszerem, és nehezen viselem a stresszt), és hogy a csaj a család része, én pedig nem vagyok az. Mindeközben a család szépen alattomosan elültette a bogarat a párom fülébe: ezzel a lánnyal valami nincs rendben, potenciális veszélyforrás, biztos bolond gyereket szülne, esetleg még a gyereket is bántaná, jól gondolja át, hogy velem akar-e lenni, mert óvva intik tőlem. Mikor ezeket megtudtam, teljesen kikeltem magamból! Mindvégig a képembe mosolyogtak és a szemembe hazudtak, hogy mennyire szeretnek, miközben a valós véleményük ez volt.

Az életem minden szegmensét irányítani akarták: meg akarták mondani, milyen ruhákat hordjak (meg is vették őket!), bejelentettek ahhoz az orvoshoz, akit ők akartak (az engedélyem nélkül, a személyes adataimmal!), meg akarták mondani, hol dolgozhatok, mikor lehetek otthon, mit főzhetek, mikor ehetek, átrendezték a ruhásszekrényem, turkáltak a személyes dolgaim között...egyszerűen mindenben parancsolni akartak! Saját kulcsuk volt lakáshoz, és mindenfajta bejelentés nélkül, teljesen random időpontokban jelentek meg - pl. egyszer rám nyitottak zuhanyzás közben. Folyamatosan rá akartak beszélni, hogy beszéljem le a páromat a hobbijairól (amiket ők évek óta nyíltan elleneznek), de mindig nemet mondtam, hiszen ő szívesen csinálta őket. Nem az lenne a normális, hogy boldognak akarod látni a párod?

A párom eleinte mellettem állt, és megvédett, rájuk szólt, hogy ez azért sok. Tervezgettük az esküvőt, a babákat, már azt számolgattuk, hogy mikor lenne optimális. Tényleg azt hittem, hogy megtaláltam azt az embert, aki támogatni fog egész életemben, és aki mellett biztonságban érezhetem magam végre.

De ősz eleje óta már szinte mindenért én voltam a hibás. A szülei lebeszélték a másoddiplomájáról (indok: nem elég okos hozzá...hogy mondhat ilyet egy szülő a saját gyerekének???), de ezért is persze engem okoltak, mert én miért hagytam egyáltalán, hogy beiratkozzon. Miért? Talán mert hittem benne? Mert láttam, mennyire szeretné? És mert támogattam mindenben? De persze, ezek csak üres szavak, hiszen minden úgy van jól, ahogy ők mondják.

Január közepére odáig fajult a helyzet, hogy elkezdte a kedves kis hölgy terjeszteni, hogy én megcsaltam a páromat (sosem lennék képes ilyenre, hiszen szerelmes vagyok, tőle akartam gyereket!). A párom feltörte a telefonom, és elolvasta a beszélgetéseimet a barátaimmal, amik szerinte igazolták is azt az állítást, hogy én alattomos, szemét, csaló vagyok. Elkezdődött a pokol: bármit tettem, az erkölcstelen volt. Erkölcstelen, hogy lakkozom a körmöm, erkölcstelen, hogy megiszok egy pohár bort a barátnőmmel, erkölcstelen, hogy beszélgetek a fiú ismerőseimmel a sulis tananyagról, hiszen az ő édesanyja ilyet soha nem tenne. Január végén már közölte: undorodik tőlem a csaj miatt, és nincs gusztusa hozzám sem érni, és retteg attól, hogy teherbe esek, mert neki egy bolond gyerek nem kell. Elsírtam magam, amire azt is megkaptam, hogy "látod? bolond vagy! veled semmit nem lehet megbeszélni, te semmit nem fogsz fel! nem fogadod el a véleményem! ezért döntöttem el, hogy az ilyen szar, szemét embereket kiirtom az életemből"...ennek hatására csak még jobban sírtam. Akkor már ő is látta, hogy túllőtt a célon, de azért még fokozta: a családja üzeni, hogy nem vagyok kívánatos személy közöttük és nem hajlandóak velem egy légtérben megmaradni, és megkérték, hogy ne hívjon meg a diplomaosztójára. Rákérdeztem, hogy ő mindezt elhiszi? Válasz: igen, hiszen igazuk van, és ő észre sem vette, hogy milyen borzalmas ember vagyok, amíg a családja fel nem nyitotta a szemét. Megint elsírtam magam. Ekkor elkezdett üvölteni, hogy takarodjak és tegyek tönkre másik családot. Fogtam magam, összepakoltam, és hazaköltöztem, de persze közölte, hogy most mi nem szakítunk, csak hátha így lenyugszanak a kedélyek.

Ennek már egy hónapja. Azóta az első héten beszéltünk kétszer, mindig sírt a telefonban, és találkoztunk egyszer, aminél azt vártam, hogy csak a kezembe nyomja a levelem (arra a címre ment), de ehelyett a nyakamba ugrott, csókolgatott, ölelgetett, és fél órán át sírt, hogy ő engem szeret, és hiányzom neki, de ezt már nem tudja rendbe hozni. Az, hogy pontosan mit, nem derült ki. Rákövetkező hétfőn ismét beszéltünk. Eleinte rendes volt és megértő, mondta, hogy sajnálja, és hogy tudja, hogy elrontotta. Majd elkezdett vádaskodni, hogy a kiscsaj azt mondta neki, hogy én még a haverjával is meg akartam csalni, mert ő látta, és ha ezt mondják a bátyjáék, akkor így is van, és mekkora egy idióta barom vagyok, hogy azt hittem, hogy át tudom verni, de ő eszénél van. Szidott-szidott, én próbáltam védeni magam, hiszen hazugság az egész, de esélyem sem volt. Egy idő után végképp elegem lett, közöltem vele, hogy velem nem beszélhet így, és soha többé ne keressen.

A történet röviden ennyi. Lehetne még cifrázni a részletekkel, de nekem már így is elég megrázó. Elképesztő, hogy a család ennyire képes legyen befolyásolni egy felnőtt férfit, mindössze azért, mert nem vagyok báb, akinek parancsolhatnak.

Szívesen fogadok minden véleményt, hozzászólást, hogy ti hogyan tettétek/tennétek túl magatokat egy esetleges hasonló szituáción, mert nekem ez most nem megy. Borzasztóan megalázva érzem magam, és rettenetesen naivnak, amiért bedőltem az egész színjátéknak. Fogalmam sincs, vajon mikor mondott igazat, mikor hazudott, vagy hogy miért viselkedett úgy, ahogy, de hatalmasat csalódtam.
(A cikket beküldte: Roane)



A félrelépés...
Egy igaz történetet mesélek el néktek, amit az életből merítettem, hiszen nyitott szemmel, és szívvel járó ember vagyok. Én magam is sok mindent megtapasztaltam már, s az élet körülöttünk is produkál sajnálatos eseményeket, amit talán érdemes le is... »

Ásó, kapa...?
Miért van ennyi válás? – teszik fel rengetegen a kérdést. Való igaz, tényleg sokan úgy gondolják, kapcsolatuk megromlott, házasságuk ideje lejárt, útjaik kettéválnak. A mi időnkben bezzeg nem váltak ennyien! – mondogatják anyáink, nagyanyáink.... »





Minden jog fenntartva © 2018, www.szerelemmel.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) szerelemmel.hu | WebMinute Kft.