Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Nők és férfiak

Zűrzavaros szerelem

Egy ideje érzem azt, hogy a sors, isteni akarat, véletlen - ki hogy nevezi, próbál valamit tanítani nekem! Én hiszem, hogy amíg egy feladatot nem oldottál meg, addig mindig más és más formában, de az élet eléd rakja, hogy próbálkozz vele...

Ha végignézek az eddigi életemen, akkor rá kell jönnöm, hogy örülhetek, mert nagyon jó barátok és család vesz körül- jó persze vannak pillanatok, amikor a jobb helyeken is némi eltérés adódik, de mindig nyugodt háttér áll mögöttem. A munkámban is végre révbe értem, látom a sok fáradtságos túlóra értelmét. És jön a bűvös magánélet, mióta ráléptem erre az ösvényre, mondjuk úgy sokat tanultam a másik nemtől. Voltak őszinte igaz férfiak is az életemben, és olyan szélhámosok is, akiket néha jó messziről el kellett volna kerülnöm.
Mégis bennem is ott van az érzés, hogy vannak hibáim, mégis normális ember vagyok, aki megtalálta önmagát, és én is vágyom arra a plusz békére, kiteljesedésre, amit akkor érzel, amikor a másik fél emel fentebb és fentebb... azonban eddig valami nem stimmelt, ha tényleg igaz a hasonló a hasonlót vonzás elve, akkor bennem is óriási hibák voltak... most értem be arra a szintre, hogy egészében nézzem az embert! Sosem a szépfiúk vonzottak, hiszen az az elvem, aki szép és tudja is magáról, az él is vele.. és az sok nőnek fájni fog!
Azonban egyre nehezebb megtalálni csak azt az egy férfit, - nem öt kell, nem futó kaland kell, nős férfi, vagy pótlék, csupán egy...
Egy férfi, aki valóban olyan, amilyenre vágyom, és gondolom sok nőtársam is így van ezzel, aki nemcsak hiteget, hanem valóban tesz is a kapcsolatért, aki minden nap ott van és nem tűnik el váratlanul, aki elmondja őszintén, amit érez és gondol. Aki miatt nem lesz könnyes a szemünk.
Tudom mi nők sem vagyunk ártatlanok, és tudom a mai világ túl kifordult, nincs már udvarlás, nincs tisztelet, csak sorra váltják a kilincset az új partnerek...
Hihetetlen de nálam eddig mindig igaz volt az, hogy akik komolyabban az életem részesei voltak, percre pontosan fél évre rá megkerestek és újra ott akartak lenni az életemben, de én azt vallom, hogy ami elsőre nem megy, az másodszorra sem fog működni! Ami elromlott, azt nem lehet megjavítani, mert valamelyik félben mindig nagyon mélyen ott lesz valami... és ami elsőre kiütközik hibaként, az akárhanyadszori próbálkozásnál is mindig ott lesz.
Mit tegyen az tehát, aki a mai világban pár nélkül rohangál??? - nehéz a megoldás! Tudom sokan úgy gondoljátok, dehogy, - hiszen lehet ismerkedni, de hol? - egy hangos diszkóban, ahol szinte már tizennégy éves gyerekek vannak? - nem szólítasz már le senkit sem az utcán, mert félreértené. A baráti kör az idő előrehaladtával családossá válik és az oly régi trükk, hogy áh... nekem van egy szingli ismerősöm, egyre inkább eltörpül, mint lehetőség. Igen itt a modern kor vívmánya, az internetes ismerkedés.. ahol szintén nem könnyű, mert a mai világban akárki lehetsz egy gép elé ülve...
Minden akkor jön, amikor ott az ideje, csak mi egyedülállóak érezzük ezt az időt, kegyetlennek lelket szaggatónak, és idővel eltompulunk és nem keressük a párunk már akkora lelkesedéssel- sokunk megégette már biztos magát, és igyekszik újra felállni és újra bízni, de a mai világban farkastörvények vannak.... Ha nem becsülöd magad, annyit érsz, amennyit engeded, hogy tegyenek veled! - aki nem képes várni rád, közeledni feléd, annak nem szabad bedőlni!
Mi a titok, hogy lehet megtalálni azt, aki magunk mellé való? - ezt még én sem tudom, annyi biztos a görcsös akarás, még jobban beleépül a kisugárzásunkba, és ezt észreveszik, mindazok, akik próbálkoznak!
Tehát légy először önmagad szerelme, és ha magadban rendezted az életed, nem fognak olyan könnyen átejteni, és reálisabban látod a szavak mögötti jelentéseket is.
Néha jó lenne létrehozni olyan csoportokat, ahol figyelmeztethetnénk a másikat, vigyázz ne kezdj vele, de a mai rendszerben, sajnos sokan elbuknánk... ezért mindenki mielőtt a rózsaszín köd elöntené a szemét, szívét, fejét, lépjen kissé hátrébb és gondolja végig, hogy aki előtte áll megtesz- e érte legalább annyit, mint amennyit mi teszünk érte?
Mindig jobb emelt fővel egyedül, mint egy beragadt álmatlan éjszakákat okozó párkapcsolatban.
(A cikket beküldte: Igazság1018)



Miért nem értékelik a nők a "jófiúkat"?
Számos férfi ismerősömtől hallom, egy-egy csalódás, szakítás után: "A nőknek nem kell a rendes ember, csak a vagány macsókra buknak. valahogy kelendőbbek, mint a jók." Vajon miért van ez? Minden nő valójában rendes, kedves, segítőkész, megértő pasiról álmodik.... »

Metroszexualitás a mindennapokban
- Szívem! Biztos hogy jól áll ez a zöld? Nem mutatott jobban rajtam a kék? Ez valahogy nem passzol a cipőmhöz. - A lány a szemét forgatja, kicsit türelmetlenül toporzékol, persze ebből a tükör előtt piperészkedő barátja semmit sem vesz észre. - Dehogyis nem,... »





Minden jog fenntartva © 2018, www.szerelemmel.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) szerelemmel.hu | WebMinute Kft.